Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Máté a DMT segítségével „egy fogalmakon túli világba került, ahonnan kihullottak a szavak.” Olvassátok a beszámolóját!
Egészen gyerekkoromtól fogva kerestem valamit az életben, amit soha senkitől sem kaptam meg. Valójában én magam sem voltam benne biztos, hogy mit keresek igazán. Ez leginkább általános iskola végén tudatosult bennem, amikor a rossz napjaimat még rosszabbak követték.
Reménytelenséget éreztem és csalódottságot. Elkezdtem a középiskolát. Ez így folytatódott, pszichológustól pszichiáterig, kipróbáltam mindenféle kezelést, többnyire sikertelenül.
Nem voltam boldog. Zavart, mert minden adott lett volna hozzá, de én képtelen voltam rá. Magamat hibáztattam emiatt. Miért nem lehetek normális, mint mindenki más…?
Eljutottam egy újabb mélypontig. Szuicid gondolataim voltak, úgy éreztem, már nem számít semmi, elvesztem a világban. Végleg és visszafordíthatatlanul.
Aztán valami folytán megismerkedtem a fűvel. Úgy tekintettem rá, mint egy ideiglenes mentőövre, picit elfeledtette velem a gondjaim, kikapcsolt, ahogy semmi más nem tudott akkor. Tudtam, hogy ez itt nem fog segíteni, de élveztem. Nem sokkal később elkezdtem érdeklődni a pszichedelikumok iránt, ez egy teljesen ismeretlen világ volt számomra.
Volt egy kedves osztálytársam, akivel nagyon jóba lettünk, őt is érdekelték ezek a dolgok, ahogy engem. Sokat olvasgattunk, kutakodtunk. Elhatároztuk, hogy belevágunk. Végülis nem volt vesztenivalóm vele. A DMT vonzott leginkább. Kezdő utazóként fogalmam sem volt ennek a drognak a földöntúli erejéről. Azt mindeképp sejtettem, hogy szavakkal nem leírható élmény elé nézek.
Amikor egy nap a birtokomba került ez a varázslatos szer, izgatott voltam. Tudtam, hogy ez a nap más lesz. Találkoztam a fent említett osztálytársammal és elmentünk egy nyugodt helyre. Minden tökéletes volt. Beleraktam a kristályos, enyhén sárgás port a pipába. Én voltam az első. Beleszívtam. Nagyon kellemetlen volt és kapart is.
Ahogy lenn tartottam, éreztem, hogy a lábaim elkezdenek zsibbadni. Ez egy nagyon mélyről jövő érzés volt, mintha minden sejtemben éreztem volna egy különös rezgést. A színek és a fények kezdtek intenzívebbé válni. Beleszívtam még egyszer. Úgy éreztem, tágul körülöttem a tér. Felettem a plafon elkezdett szétcsúszni, a minták összefolytak. Mozogtak. Sosem éreztem még ilyet. Láttam haverom arcát, de olyan volt, mintha nem is ismerném. Egy idegen ült velem szemben.
Hihetetlen erős belső feszültséget éreztem, mintha egy hatalmas erő elragadná a lelkem, nem tudtam neki ellenállni. A gyomromban azt éreztem, gyorsulok. Közben egy furcsa búgást hallottam a fejemben, végtelenbe nyúló visszhanggal. Úgy éreztem ez ‘A pillanat’. Most már az egész univerzum engem figyel. Minden itt és most történik. Ezután elvesztettem a valósággal minden kapcsolatom, becsuktam a szemem. Minden amit szerettem, gyűlöltem, minden amit valaha ismertem, szertefoszlott. Elpárolgott. Köddé vált. Akit az énnek hittem, millió szilánkra hullott. Nem léteztem többé. A létezés voltam. A végtelen pszichedelikus térben utaztam, millió csodaszép színes fraktál között. Az idő nem létezett.
A fogalmakon túli világba kerültem, ahonnan kihullottak a szavak.
Jelentéktelenek voltak. Olyan dolgokat láttam és éreztem, amire nincsenek érzékszerveim. Öröm és nyugalom fogott el. Ez volt a legvalódibb élményem, amit valaha átéltem. A végtelent éreztem magamban, és a világot a lelkemben. Egységet valami hatalmas és felülírhatatlan erővel, ami ott van mindenben és mindenkiben. Egyfajta közös űrt, a a valóság színfalai mögött. Én voltam a csend a zenében. Az utazás hirtelen ért véget, újra a testemben találtam magam. Fogalmam sem volt, hová kerültem, vagy ki vagyok, de azt a különleges ragyogó érzést még mindig éreztem magamban. Valami megváltozott. Egy teljesen új perspektívát kaptam.
Visszagondolva egyáltalán nem túlzás, ha azt mondom, ez a trip megmentett. Rájöttem, hogy az igazán fontos dolgok nem foghatók kézzel, és hogy a szeretet az egyetlen, ami valódi ezen a világon. Az, hogy időt szakítsunk másokra, amíg tudunk, ez a legtöbb, amit tehetünk. Ez gyógyítja az embert. Egyedül sosem lehetünk igazán teljesek, ez csak mások által sikerülhet. Azt hiszem, megértettem.
Ez az én utam. A pszichedelikumok teljesen megváltoztatták az életem, egy olyan irányt mutattak, amit semmi más nem tudott és ezért hálás vagyok. Úgy hiszem, ezek a szerek eszközök. Talán többek is annál. Fontos tanulságokat hordoznak rólad és a világról, olyanok mint egy ősi kódrendszer. Ha tisztelettel fordulsz hozzájuk, ők is tisztelni fognak téged.
Máté
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma – akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
