Matthew Liberman neurológus kutató a munkája jelentős részét azzal tölti, hogy agyi képalkotó berendezés segítségével vizsgálja az emberek agyműködését különféle hétköznapi tevékenységek – beszéd, feladatmegoldás, tűnődés – közben. Azt találta, hogy az agy különböző hálózatai lépnek működésbe akkor, amikor éppen valamilyen nem-szociális feladatot old meg, és amikor valamilyen szociális, társas érintkezést folytat vagy arról gondolkodik.
„Valahányszor befejezzük a nem-szociális gondolkodást,” mondja a Scientific American-ben, „a szociális gondolkodás hálózata újra bekapcsol, mintegy reflex-szerűen, szinte azonnal … Az evolúció során úgy alakult, hogy az agyunk minden egyes feles időpillanatot arra használ ki, hogy felkészüljön a szociális érintkezésekre … Gyárilag szociális élőlények vagyunk.”
Emberként vajon mi lehet a legjobb és a legrosszabb dolog, ami történik velünk? Egyéntől függ, hogy mi – de nagy valószínűséggel mindkettő arról szól, ahogyan emberként más emberekhez kapcsolódunk. Ahogyan más emberek bánnak vagy nem bánnak velünk.
Szinte minden másnál nehezebben viseljük el a szociális elutasítást – azt, ha nem kapunk pozitív visszacsatolást, visszajelzést más emberektől. Ha nem vesznek minket emberszámba. A fizikai sérüléseknél is jóval nagyobb károkat okoz az, amikor a folyamatos kritikák, abúzus, bántás vagy elszigeteltség következtében valakinek leépül az önértékelésből maga köré vont pajzsa. A bántalmazás, a megszégyenítés, a megalázás, a magány – mind úgy működnek, mint a savas eső. Ami szívósan átrágja magát a legacélosabb páncélon is. Felemészti mindazt az értéket, amit saját magunkban találunk. A helyén fájó űr marad.
És nem egyszerűen csak magunkat fogjuk selejtesnek látni – de eltorzul a valóság-érzékelésünk is. Elkezdjük azt gondolni, hogy elment az eszünk. Elkezdünk kételkedni abban is, hogy egyáltalán létezünk-e – valóban létezik-e az, aki a tükörből visszanéz ránk. És csak azért, hogy érezzük a puszta létezésünket, hogy megerősítést nyerjen, hogy ez nem álom – szükségünk van mindenféle impulzusra.
Aki ezt megérti, az kulcsot talál az emberi viselkedés különös és furcsa bugyrainak megértéséhez.
