Nem csak az intravénás heroinfogyasztás növeli a HIV-fertőzés kockázatát – de az alkoholfogyasztás is!
Bár amikor drogokról és HIV-ről van szó, a legtöbbször az injekciós drogfogyasztásra terelődik a szó, valójában éppen ekkora – Magyarországon lehet, hogy még nagyobb – jelentősége van az olyan partidrogok fogyasztásának, mint például az alkohol. Ittas állapotban jóval nagyobb a HIV-fertőzés kockázata, ugyanis az ittas ember hajlamos védekezés nélkül szexelni illetve olyannal is lefeküdni, akivel józanul soha. A brit Family Planning Association több mint ezer 18 és 30 év közötti fiatal alkoholfogyasztási és szexuális szokásainak összefüggéseiről folytatott vizsgálatot. A fiatalok 37%-a szexelt kondom nélkül, és tízből négy szerint az alkohol fontos szerepet játszott ebben. A válaszadók 38%-a vett részt olyan szexuális tevékenységben, amit később megbánt – és tízből hét esetben az alkohol volt a legfontosabb tényező. 28% pedig olyannal feküdt le, akivel józanul nem – és tízből több mint hét esetben szintén az ittas állapotot okolták emiatt.
„Az emberek nem azért mennek bulizni, hogy kockázatot vállaljanak, hanem hogy jól érezzék magukat,” jelentette ki az FPA igazgatója, July Bentley. „Először a legjobb szándékok vezethetik őket, azonban az alkohol csökkenti a kondomhasználat valószínűségét az új partnerrel, és zavarja a szexuális döntéshozást. Az FPA-nak nem az a célja, hogy belerágja az emberek szájába, mennyit igyanak és mennyit ne. Csak azt szeretnénk közölni, hogy nagyobb eséllyel károsítod a szexuális egészségedet, ha be vagy rúgva.” Azok közül, akik kondom nélkül szexeltek ittas állapotban, nyolcból egy számolt be nemkívánatos terhességről, 7% pedig valamilyen fertőzésről. Az is aggasztó, hogy a válaszadók 9%-a számolt be arról, hogy ittas állapotban szexelt valakivel, de nem emlékszik, kivel és mit csinált.
Sárosi Péter