Egy friss tanulmány a két szer használatának fizikai, mentális és társadalmi kockázatait vizsgálta
Dr. Nutt és kutatótársai új vizsgálattal álltak elő a Brit Pszichofarmakológia Társaság szakfolyóiratában, a Journal of Psychopharmacology hasábjain, mely az alkohol és a marihuána veszélyességét elemzi. Ahogyan azt már Nutt-féle analízisektől megszokhattuk, a kutatás ezúttal sem állt meg a fogyasztó számára kialakuló közvetlen veszélyeknél, hanem a társadalmi kockázatokat is vizsgálta. Az eredmény ismét önmagáért beszél.
Az Imperial College of London kutatói megállapították, hogy a kannabisz füstjének belégzése hosszú távon egészségügyi ártalmakat eredményezhet, többek között a tüdő és a keringés károsodását, továbbá a növelheti a mentális ártalmak kialakulásának esélyét. Ezek az eredmények azonban eltörpülnek az alkoholfogyasztással járó kockázatok mellett, amely globálisan a betegségek közel 5%-áért felelős.
Az összehasonlítás végeredményeként a kutatócsoport kijelentette, hogy „a fogyasztók számára az alkohol több mint kétszer, a társadalom számára pedig ötször akkora veszélyt jelent, mint a kannabisz”. A brit kormány drogpolitikáját gyakran kritizáló Nutt-tól nem meglepő módon a konklúzió túlmutat az egészségügy terepén egészen a kockázatok alapján indokoltnak minősíthető drogszabályozás megteremtéséig: „A megállapítások megerősítették az igényt a koherens, tudományos alapú drogpolitikára, amely elősegítheti egyének informált döntéshozatalát a drogfogyasztásukkal kapcsolatosan”.
A kutatással kapcsolatban az USA elsőszámú legalizációs szervezete, a NORML megjegyezte, hogy az eredmények a legkevésbé sem nevezhetők meglepőnek, hiszen épp egy hete látott napvilágot egy kutatás, amely bizonyítja, hogy a túlzott alkoholfogyasztás 30%-kal növeli a tüdőrák kialakulásának esélyét, valamint utalt a WHO 2011. februári jelentésére, mely szerint az alkohol a halálozások 4%-áért felelős világszerte, ezzel megelőzve az AIDS, a TBC és a bűnözés számlájára írható haláleseteket.
A munkával kapcsolatban a NORML igazgatóhelyettese emlékeztetett egy 2009-ben a British Columbia Mental Health and Addictions Journal szakfolyóiratban publikált kanadai vizsgálatra, mely szerint az alkoholfogyasztók nyolcszor, a dohányosok pedig negyvenszer akkora egészségügyi kiadást okoznak Kanada számára, mint a marihuánahasználók. Számszerűsítve ez az összeg személyenként 800 dollár a dohányosok, 165 dollár az alkoholfogyasztók és mindössze 20 dollár a kannabisz fogyasztói esetében, miközben a marihuána használattal kapcsolatban a társadalmi kiadások 94%-a nem egészségügyi, hanem bűnüldözési költség.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.11.03.