Egyre több történetet hallok ismerősöktől idős hozzátartozókról, akik internetes csalók áldozatává váltak. Az áldozatok gyakran nem csak több százezer, vagy akár millió forinttal lesznek szegényebbek – de a pszichés hatások még súlyosabbak: oda lesz az önbecsülésük is.
Miközben állampártunk és népünk a tinik okostelefon-használata miatt aggódik, közben teljesen figyelmen kívül hagyunk egy másik veszélyeztetett korcsoportot: az idős embereket.
Azokat, akik még két lábbal az analóg világban állnak és a digitális világban legfeljebb turisták. És sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják a digitális kommunikációt. Gyakran borzasztó egészségtelen kapcsolatot alakítanak ki a közösségi médiával. Sajnos túl sokan vannak közöttük, akik a legbutább álhíreket is gond nélkül elhiszik és megosztják. És ráadásul ki vannak szolgáltatva a minden rendű és rangú csalóknak és szélhámosoknak, akik olyan dörzsölt trükkökkel rabolják ki őket, amiken egyébként egy tízéves is röhögve átlátna. Sajnos a digitális adatvédelem szempontjából a legtöbb idős ember egy óvodás szintjén áll.
Kedves fiatalok és középkorúak: ideje leülnötök az idős rokonaitokkal beszélgetni az Internetről!
Ideje felkészíteni őket arra, hogy tele van ragadozókkal. Például olyanokkal, akik a pénzükre pályáznak.
Kihasználják a gyerekeik, unokáik iránti érzett szeretetüket: kiadják magukat bajba jutott családtagnak, akinek azonnal szüksége van pénzre. Kihasználják a vágyukat, hogy egyszer végre ebben a büdös életben velük is történjen valami nagy szerencse: beadják nekik, hogy nyertek valamit, és a nyeremény felvételéhez meg kell adniuk a különféle adataikat, vagy utalniuk kell egy díjat.
Kihasználják a magányukat: kiadják magukat egy olyan embernek, aki valódi szerelmi vagy emberi kapcsolatot szeretne kialakítani velük.
Ideje elmondani nekik: SOHA ne adjanak meg ismeretleneknek érzékeny személyes adatokat, MINDIG beszéljenek a gyerekükkel, unokájukkal, mielőtt bárkinek pénzt utalnának.
És persze ott vannak a legrosszabbak, a politikai ragadozók.
Akik kihasználják a világnézeti elfogultságaikat, és saját várakozásaikra, félelmeikre remekül rájátszó hajmeresztő álhíreket és összeesküvés-elméleteket adnak be nekik. Sajnos ma Magyarországon ezek a ragadozók ott ülnek az állam által milliárdokkal telepumpált sajtóban.
Lehet, hogy mégsem a tinédzserek internet-használata miatt kellene a leginkább aggódnunk?