Az USA szomszédai nem büntetnék a fogyasztókat

Kanadában és Mexikóban egyaránt terítéken a dekriminalizáció – északon a bal-, délen a jobboldalról érkezett a javaslat

Keith Martin, a kanadai liberális párt tagja a dekriminalizáció védelmében írt cikket a The Mark oldalára, mellyel szerinte elejét lehetne venni a Vancouver utcáin tomboló erőszaknak.

Felipe Calderón, a drogkartellek felszámolásáért küzdő mexikói elnök szintén a dekriminalizálná a csekély mennyiség birtoklását.

Kanada

A kanadai politikus érvelése szerint a Vancouver utcáin folyó halálos tűzpárbajoknak, a mexikói gyilkosságok meghökkentően magas számának és az afganisztáni lázadásoknak közös eleme az illegális drogkereskedelem, melyet az USA-ból importált elhibázott prohibíciós megközelítés tart fenn.
 

Keith Martin
 

A drogellenes háború sem a bűnözést, sem az ártalmakat, sem a fogyasztást nem csökkenti. Míg a szervezett bűnözői csoportok lefölözik a hatalmas hasznot, addig az árat a társadalomnak, a katonáknak és a legszegényebb országoknak kell megfizetnie. Keith Martin ezért úgy gondolja, hogy a kanadai kormánynak paradigmaváltásra van szüksége és a problémás szerhasználatot nem jogi, hanem egészségügyi jelenségként kell kezelnie. Ahhoz, hogy az illegális drogkereskedelmet és a vele járó szervezett bűnözés beszivárgását megfékezzék, a saját határaikon belül kell rendezniük a drogok iránti kereslet ügyét.

A fő cél a bűnözői csoportok és a szerhasználók kapcsolatának megszűntetése. Erre házon belül kitűnő példát nyújt a vancouveri NAOMI program, amely az opiátfüggők kemény magját orvosi receptre felírt heroinnal kezeli orvosi felügyelet alatt. Ily módon a kezelt nem szorul rá az utcai beszerzésre és bűncselekmények elkövetésére, hogy kielégítse a függőségét. Ezzel nem csak maguk a bűnözői csoportok gyengülnek, hanem az olyan emberekkel fennálló kapcsolataik is, akik segítségével az illegális drogokat Kanadába csempészik. A függők e program keretében kiszakadnak a megszokott körforgásból és olyan komplex kezelésbe jutnak, amely segíti új alapokra helyezni az életüket.

Keith Martin szerint a kanadai törvényt tovább lehetne fejleszteni azzal, hogy a csekély mennyiségű (30 gramm) marihuánát birtokló és a maximum két tő növényt termesztőket csak pénzbírságban részesítenék és nem tennék ki őket költséges bírósági eljárásnak, mely végül bűnözőnek nyilvánítja, esetleg börtönbe is juttatja őket. Az így felszabadult pénzt pedig a prevenciós programokba és a fenntartó kezelésekbe lehetne fordítani.

Az Illegális Drogokat Vizsgáló Szenátusi Bizottság 2002-ben a dekriminalizáció mellett foglalt állást, melyhez olyan neves szervezetek csatlakoztak, mint például a Kanadai Orvosi Társaság. Az orvosi szakma alapelve, hogy ne okozzon ártalmakat. Ezt a jelenlegi drogpolitika nem tudja teljesíteni, viszont a dekriminalizációval mérsékelhetők lennének az ártalmak, a költségek és a bűnözői csoportok tevékenységei. Az USA több államában és Európa számos országában ez megtörtént. Martin szerint Kanadának is erre az útra kell lépnie.

Mexikó

Felipe Calderón, akinek 2006-os elnökké választása óta mintegy 11000 életet követelt a mexikói drogháború, szintén a drogpolitika új irányaiban gondolkodik . Már ő is belátja, hogy a büntetőjogi szankciók tekintetében indokolt az egyszeri fogyasztó és a nagy tételekkel kereskedő dílerek megkülönböztetése, és az ő harcuknak az utóbbiakra kell koncentrálnia. A mexikói Büntetőjogi Tudományok Nemzeti Intézményének főtitkára is megfogalmazta a dekriminalizáció alapelvét: „a (problémás) drogfogyasztás nem büntetőjogi, hanem közegészségügyi probléma.” A törvénymódosítással kapcsolatos egyeztetéseket a nyilvánosság bevonása nélkül, zárt ajtók mögött végezték, miközben a média figyelmét a sertésinfluenza kötötte le. Az indítvány már csak Calderón aláírására vár.

Felipe Calderón