Fő tartalom átugrása

Blog


okt 24, 2017
Péter Sárosi
Avagy miként erősítjük meg az erkölcsi világrendbe vetett hitünket a deviánsnak bélyegzett emberek elítélésén keresztül. 

okt 18, 2017
Péter Sárosi
600 millió forintot fog költeni az állam az alacsony kockázati csoportnak számító egészségügyi dolgozók hepatitis szűrésére, miközben az igazán veszélyeztett csoport, a drogfogyasztók körében nincs megelőzés, szűrés és kezelés. Többek között ez derült ki a Drogriporter Filmklub beszélgetésén. 

okt 10, 2017
Péter Sárosi
Michel Foucault 1975-ben a Halálvölgyben egy olyan pszichedelikus élményt élt át, amelynek hatására megváltozott a gondolkodása.

júl 28, 2017
Péter Sárosi
Az Európai Unió még 2013-ban fogadta el a drogstratégiáját, amely 2020-ig fogalmazott meg hosszú távú célkitűzéseket. Ezeket fordítják le rövidtávú, hároméves cselekvésekre az akciótervek, amelyek közül a másodikat (2017-20) éppen most tette közzé az Európai Bizottság. Mint a Bizottság negyvenhárom szakemberből álló civil fórumának egyik vezetője, tanácsadóként én is részt vettem az előkészítésében, így volt rálátásom az egész folyamatra.

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©