Az ÁSZ Egyesület kormányzati és nem kormányzati szereplők részvételével beszélgetést tartott a hazai drogpolitika fontos kérdéseiről.
Hírek
Szelektív látásmód – Érdekesség
Korábban ajánlottunk egy cikket a Múlt-Kor történelmi portálon, ami a kannabisz történelmét írta meg röviden, beszámolva a gyógyászati alkalmazás múltjáról is, „Marihuánával gyógyítottak az ókori egyiptomiak” címmel. (Múlt-kor történelmi portál, 2007. február 6.) Tegnap megjelent egy cikk a Gondolán, ami ennek a korábbi írásnak a vágott változata, azzal a harsány címmel, hogy „A bolygó legveszélyesebb kábítószere – mégis gyógyítottak vele” (Gondola, 2007. április 23.). Sajnos azt a részt, amiből kiderül, hogy a legveszélyesebb jelző használata irónia, a Gondola szerzője nem vette át, mint ahogy kimaradt például a „kender haszna” című bekezdés.
Nehéz idők járnak a coffee shopokra
A holland kannabisz kávézók tulajdonosainak egyre szigorúbb hatósági ellenőrzésekkel kell szembenézniük.
Európát aggasztja a kokain
Kilenc európai ország egy új nemzetközi intézetet hozott létre a kokainkereskedelem elleni küzdelem összehangolására.
„A drogellenes háború egy vicc”
San Fransisco polgármestere szerint komédia az, ami drogpolitika címén folyik az Egyesült Államokban.
A szexis kis fekete – ajánló
Kedves kis cikk az [origo]-n a kávéval kapcsolatos történelmi mítoszokról.
A vallásszabadság és a fű esete
A hawaii Legfelsőbb Bíróság szerint a polgárok vallásszabadsága nem terjed ki arra, hogy marihuánát szívjanak.
Németország: heroinfenntartást a függőknek
A német szövetségi államok arra kérik Angela Merkel kancellárt, hogy tegye hozzáférhetővé a függők számára az orvosilag felírt heroint az egész országban.
Sajtóközlemény a Hepatitisz Nap alkalmából
A hepatitisz C “csendes járványára” adott válaszok nem kielégítőek! Szólítanak fel a szakértők Egy új tanulmány szerint a Hepatitisz Világnapján is sok a nem diagnosztizált eset
Friss eredmények az intravénás kábítószer-használók HCV fertőzöttségéről
A Drogriporteren megjelenés előtt mutatjuk be azt a kutatást, amely 300 intravénás droghasználó szűrését végezte el. A résztvevők közül senki nem HIV pozitív, de 28.9% hepatitisz C fertőzött.