Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Egyesek áldják érte, mások átkozzák: felfedezte azt a dizájner drogot, ami 2009-ben Európa egyik legnépszerűbb partidrogjává vált, a mefedront, avagy magyar utcai nevén a Katit. A Drogriporter interjúja Dr. Zee-vel.
Tavaly márciusban egy dizájner drogokról szóló új-zélandi konferencián egy érdekes figurával futottunk össze, aki magát Dr. Zee-nek nevezi. Azzal vonta magára a figyelmünket, hogy azt állította, ő fedezte fel azt a drogot, ami néhány éve hatalmas sláger volt a budapesti éjszakában: a mefedront. Úgy gondoltuk, hogy mindenképpen ki kell használnunk ezt az alkalmat, hogy felvegyünk vele egy interjút arról, hogy miként látja a saját tevékenységét és a világot. A célunk nem az volt ezzel, hogy állást foglaljunk a nézetei mellett vagy ellen: egyszerűen szeretnénk bemutatni, hogy ki és miért fedez fel ilyen szereket, és a kényelmetlen, személyes felelősségét firtató kérdéseket is feltettük neki.
Dr. Zee egyike azoknak az underground vegyészeknek, akik életüket annak szentelték, hogy új tudatmódosító szereket fejlesszenek ki. Nem a legnépszerűbb foglalkozás ez napjainkban, amikor a dizájner drogok soha nem látott mennyiségben árasztják el az európai piacot. A sajtó nem hivatalos emberkísérleteknek hívja, ami folyik, hiszen a dizájner drogok pontos hatásmechanizmusával senki nincsen tisztában, csak miután elkezdik őket fogyasztani. Dr. Zee és társainak a felelőssége ebben megkérdőjelezhetetlen, bár neki már nincs köze azokhoz a szerekhez, amik jelenleg elárasztották a magyar piacot.
Abban ugyanakkor igaza van, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásáért a drogtilalmi rendszer is felelős. A mefedron azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a rendőrségi akciók miatt 2008-ban összeomlott az Ecstasy piac, ennek következtében pedig kereslet alakult ki legális helyettesítőszerek iránt, amelyek ugyanakkor gyakran veszélyesebbek. A szintetikus fűpótlékok Magyarországon azért válhattak ilyen elterjedté, mert olcsó és legális helyettesítői az illegális kannabisznak, amely valójában kevésbé kockázatos, mint a szintetikus kannabinoidokat tartalmazó termékek. Nyilvanvaló, hogy a tudatmódosító szerek iránti kereslet nem szüntethető meg, ezért a kínálatcsökkentő tevékenység sikere paradox módon gyakran azzal a következménnyel jár, hogy a kevésbé veszélyes szereket veszélyesebb szerek pótolják. Ez történik jelenleg Európában. Ha nem a szemellenzős tiltás logikája mentén gondolkodnánk, akkor kialakíthatnánk egy olyan rendszert, ahol a legkevésbé ártalmas szerekkel elégíthetnénk ki a keresletet, és a hozzáférést úgy szabályoznánk, hogy minél kevesebb ártalommal járjon a társadalomra. Nem véletlen, hogy Hollandiában, ahol coffee shopok üzemelnek, nincs jelentős szintetikus kannabinoid probléma.
Sárosi Péter
