Ez a cikk eredetileg a 444-es blogunkon jelent meg.
Öt Nobel-díjas közgazdász és további tizenhat szakértő állt ki a drogellenes háború lezárása mellett. Az eset ráadásul még újszerűnek sem nevezhető.
Aki fél szemmel követi a Nixon által elindított drogellenes háború történetét, annak nincs miért meglepődnie azon, hogy komoly szaktekintélynek örvendő tudósok, igazságügyi szakértők, exrendőrök és közgazdászok évtizedek óta meggyőző érveket sorakoztatnak fel a drogháború elhibázottsága, illetve a dekriminalizáció és a legalizáció előnyei mellett. Akár 1972-ig is visszamehetünk az időben, amikor is Milton Friedman közgazdász már a Nixon-féle drogellenes küzdelem első évében kimondta, hogy nem a droghasználó az, aki erkölcstelen, hanem az állam, amely üldözi a droghasználót. Jóslata, mely szerint a drogkereskedők ellen bevezetett szigorúbb szankciók eredményeként a feketepiac egyre nagyobbra fog duzzadni, helytállónak bizonyult. Azt azonban talán még Friedman sem merte volna feltételezni, hogy a 2010-es évekre az USA fog rendelkezni a világ legnagyobb börtönpopulációjával, melynek többsége nem-erőszakos drogfogyasztókból és csekély mennyiséggel kereskedő dílerekből tevődik össze.
2005-ben Dr. Jeffrey Miron, a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora összegezte a marihuána-tilalom költségeit és arra jutott, hogy a legalizáció sokkal költséghatékonyabb megoldást jelentene az országnak a jelenlegi tiltó politikánál. Érvelése szerint az intézkedéssel a bűnszervezetek bevételei és befolyása csökkenne, a rendőrségnek jelentős forrásai szabadulnának fel. Emellett az adóban befolyt összeget prevencióra és terápiára lehetne fordítani, a problémás fogyasztók pedig könnyebben kerülhetnének hatékony kezelésbe. Röviddel a publikáció megjelenését követően több mint 500 közgazdász – köztük Friedman és a Nobel-díjas George Akerlof – írta alá Miron kezdeményezését, mely a marihuána legalizációját követelte. Miron érvei mára klasszikussá váltak és mit sem veszítettek aktualitásukból. Az idei év új helyzetet teremtett – január óta a gyakorlatban követhetjük figyelemmel, hogyan teljesít a világ első marihuána legalizációja Coloradóban. A leglátványosabb tapasztalatok elsősorban gazdasági jellegűek és hatalmas adóbevételekről számolnak be, így nem csoda, hogy a közgazdászok ismét elérkezettnek látták az időt, hogy emlékeztessenek az amerikai prohibicionista drogpolitika elhibázottságára.
„A drogháború befejezése” címmel jelent meg a London School of Economics IDEAS központja által publikált, tíz tanulmányt tartalmazó jelentés, melyet 21 olyan közgazdász jegyez, akik közül ötnek Nobel-díjjal jutalmazták munkásságát. A bő 80 oldalas dokumentum különböző szemszögekből világít rá, hogy a drogmentes világ utópiája nemcsak elérhetetlen álom, de egy fenntarthatatlan és kártékony ideológia is. A kutatást koordináló John Collins rámutat, hogy az a drogpolitika, mely represszív intézkedésekkel próbálja megteremteni a drogmentességet, elképesztő emberi jogi és gazdasági károkhoz vezetett, melyeket mind több közegészségügyi, biztonsági, emberi jogi szakember és közgazdász hangoztat. A militarizált drogháború okozta károk közül a tanulmány kiemeli a tömeges bebörtönzéseket az Egyesült Államokban, az erősen elnyomó politikát az ázsiai térségben, a korrupciót és a destabilizációt Afganisztánban és Nyugat-Afrikában, a mérhetetlen erőszakot Latin-Amerikában, valamint a HIV járványt Oroszországban. Emlékeztet arra is, hogy a tilalom a fájdalomcsillapító gyógyszerek hiányához is vezetett a fejlődő államokban, míg a tilalmi megközelítés eredményeként világszerte szisztematikusan sértik meg az alapvető emberi jogokat. A szerzők figyelmeztetnek, hogy a drogellenes ideológiát nem a szándékai, hanem az eredményei alapján kell megítélni, ezek pedig – ha a társadalmi, közegészségügyi, közbiztonsági, gazdasági, emberi jogi és alkotmányos áldozatok felől nézzük – siralmasak. A jelentés ezért arra szólítja fel a világ országait, hogy gondolják újra drogpolitikájukat és a börtönbüntetések helyett a hatékony kezelésre és ártalomcsökkentésre helyezzék a hangsúlyt. A tanulmány egyben előretekint az 2016-os ENSZ közgyűlésre, amely rendkívüli ülést fog tartani az egyesült nemzetek drogpolitikájáról. A szerzők azt remélik, hogy a közgyűlés kimondja a globális megközelítés kudarcát és lehetővé teszi, hogy az országok maguk számára dolgozzák ki a drogpolitikáikat. A tanulmány utolsó fejezete azt javasolja az USA-nak, hogy engedje kibontakozni a legalizációs kísérletet, hogy mindenki okulhasson az új megközelítés előnyeiről és hátrányairól.
Kardos Tamás
