Évtized-értékelő a Drogriporteren – az elszalasztott lehetőségek évtizede?
Az elmúlt évtizedet nem csak a környezetvédelmi politika terén tekinthetjük az elszalasztott lehetőségek évtizedének, hasonlóan értékelhetjük a globális és hazai drogpolitika szempontjából is.
Ott van mindjárt az ENSZ 2009-es magas szintű drogpolitikai találkozója, amely revideálhatta volna a 10 éven belül “drogmentes világot” álmodó 1998-as UNGASS határozatot. Sajnos erre nem került sor, a tagállamok még azt is elutasították, hogy az ártalomcsökkentés kifejezés megjelenjen az új politikai nyilatkozatban. A nemzetközi közösség vaknak tetteti magát a drogtilalmi rezsim nyilvánvaló kudarcával szemben, ennek a vakságnak még óriási ára lesz a következő 10 évben. Mivel a nemzetközi drogpolitikában különösen nagy súllyal szerepel az Egyesült Államok, Barack Obama megválasztását akár jelentős sikerként is értékelhetjük a drogpolitika szempontjából, ő azonban mindezidáig csak korlátozott reformokat hajtott végre.
Magyarországon is megfeneklett a büntetőjogi reform ügye. Bár a 98-as szigorításokat 2002-ben visszavonták, nem került sor a drogfogyasztás dekriminalizálására, sőt, a kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárások több mint 90%-át egészen az évtized végéig fogyasztók ellen indították. Az Alkotmánybíróságnak történelmi lehetősége nyílt arra, hogy rámutasson a drogfogyasztók büntetésének szükségtelenségére és aránytalanságára, de ehelyett 2004-es határozatában még tovább szigorította Európa amúgy is egyik legszigorúbb szabályozását! A 2006-os választások után némi reménysugár nyílt akkor, amikor a kormány megkezdte a Btk. különös részének reformját. Az igazságügyi tárca felkérésére Dr. Frech Ágnes bíró egy olyan tervezetet készített, amely szabálysértéssé nyilvánította volna a drogfogyasztást. A remények azonban végleg kútba estek az őszödi beszéd nyomán kialakult helyzet és következményei miatt, amelyek hosszú évekre megbénították a hatékony kormányzást Magyarországon. A legnagyobb ellenzéki párt képviselője bejelentette, hogy a Fidesz további szigorításokat tervez, amennyiben 2010-ben hatalomra jut.
Pont 10 éve, 2000-ben lépett hatályba az első nemzeti drogstratégiánk, amely ambiciózus célokat tűzött ki rövid és hosszú távon egyaránt, így például teljessé tette volna a prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő szolgáltatások hozzáférhetőségét és földrajzilag lefedettségét: minden iskolában prevenció, minden régióban metadon-fenntartó terápia, minden megyében legalább egy drogambulancia. Bár a drogstratégia megvalósítása lendületesen indult, 2004 óta a témának szentelt kormányzati figyelem és költségvetési támogatás folyamatosan csökkent. Az évtized végére sem sikerült elérni, hogy akár a prevenció, akár a kezelés vagy akár az ártalomcsökkentés országos lefedettséget kapjon, vagy hogy akár a legveszélyeztettebb csoportok többsége hozzájuk férjen (bővebben itt). Az állam 8 milliárdot költ büntetésre, míg 2 milliárdot a szociális és egészségügyi programokra összesen. A bürokratikus pályázati rendszer anomáliái miatt a civil szervezetek nem tudnak hosszú távra tervezni. De nem csak a pénzről van itt szó: esetenként előfordul az is, hogy hiába elérhető a pályázati támogatás egy egyébként szükséges szolgáltatásra, a megfelelően képzett szakemberek hiányában nincs aki eséllyel induljon a pályázaton. A pénz- és szakemberhiány mellett szemléletformálásra is szükség lenne az egészségügyi, szociális és büntető-igazságszolgáltatási intézmények munkatársai körében. A drogfogyasztók stigmatizációja, diszkriminációja országos és helyi szinten egyaránt az egyik legfőbb akadálya a problémák hatékony megoldásának. A szigorú büntetőjogi szabályozás megakadályozza a meglévő ártalomcsökkentő szolgáltatások elfogadottságát, vagy az újak bevezetését.
Idáig a pesszimizmus. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha majd történelmi perspektívából tekintünk vissza az elmúlt évtizedre, azt legalább ennyire fordulópontnak is fogjuk látni.
Globális szinten a 2000-es években soha nem látott előretörésre került sor az ártalomcsökkentés területén: olyan országok kezdtek a tűcsere és a metadon-programok masszív fejlesztésébe, mint Kína vagy Irán. Egyes országokban, így Hollandiában, Svájcban, Dániában vagy Németországban már a heroinfenntartó kezelés is teljesen beépült az ellátórendszerbe. Portugáliában sikeresnek bizonyult az a reformcsomag, amelynek eredményeként dekriminalizálták a droghasználatot és törvényt hoztak az ártalomcsökkentésről. Csehországban az évtized végére de jure is dekriminalizálták a drogfogyasztást. Az USA-ban 14 állam legalizálta a gyógyászati marihuána fogyasztását, az Obama-kormány pedig úgy döntött, ráhagyja az egyes államokra, miként szabályozzák a kérdést. Kalifornia népe nemsokára a legalizációról fog szavazni. Az évtized során megállíthatatlanul növekedett a drogreform támogatóinak tömegbázisa, egyes közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak fele legálisan szabályozná a marihuánát. Egyre több nemzetközi szervezet, intézmény, politikus és szakember emel nyíltan szót a reform szükségessége mellett, egyre szervezettebb és hangosabb a nemzetközi drogreform mozgalom. Angliában 10 éve meg szinte visszhangtalanul rúghatták volna ki David Nutt professzort a kormány drogügyi tanácsadó testületének elnöki székéből: ma már tízezrek tiltakoztak az elbocsátás ellen, a kormány kénytelen volt újraszabályozni a tanácsadói rendszert. A videómegosztó oldalak és Web2-es felületek segítségével a társadalmi mozgalmak megszervezése is teljesen új távlatokat kapott.
A 90-es évek végén még Magyarországon is teljesen más volt a drogokkal kapcsolatos közbeszéd: az évtized végére azt is megéltük, hogy a drogellenes hisztéria-keltéssel a szigorításhoz is hozzájáruló Kékfény című rendőrségi tévés magazin egy pozitív riportot állítson össze a cseh dekriminalizációról. Egy 2007-es közvélemény-kutatás szerint a felnőtt lakosság többsége nálunk sem büntetné börtönnel az alkalmi marihuána-fogyasztókat – bár a heroinfogyasztókkal szembeni elutasítás még mindig töretlen. Meggyőződésem, hogy a társadalmi attitűdök és párbeszéd változásaiban igen jelentős szerepe volt a civil társadalom aktivitásának: a Kendermag látványos, provokatív akciói, tüntetései gyakran a közbeszéd középpontjába emelték be ezt a kérdést. A nemzeti drogstratégia fő célkitűzése kétségkívül részben megvalósult: a társadalom “érzékenyebbé” vált a kérdésre. Ha a rendőrség munkáját és hozzáállását nézzük, szintén sok fejlődést láthatunk. A 90-es években még gyakori diszkórazziák a jogvédők és a média sikeres kampányának, illetve az ombudsman jelentésének következtében visszaszorultak. A BRFK kábítószer-ellenes osztályának megalakulása hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség egyre inkább a terjesztőkre helyezi a fókuszt. A tűcsere-programoknak sikerült megállapodást kötniük az ORFK-val. És ha már az ártalomcsökkentésnél tartunk: a 90-es években még bezárták a metadont felíró orvosokat és zaklatták a tűcsere-munkásokat, ma már kevesen kérdőjelezik meg ezeknek a programoknak a létjogosultságát. A nemzeti drogstratégiának jelentős szerepe volt az ellátórendszer palettájának kiszélesedésében. Nagy előrelépések történtek a szakmai koordináció területén (pl. KEF-ek, szakmai szervezetek kiépítése, szakmai protokollok stb.), 2007 óta 4 civil tag is szavazhat a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának ülésein. Megalakult a Nemzeti Drog Fókuszpont, amely európai színvonalú adatokkal lát el bennünket a drogjelenségről. A tudományos hivatkozási pontok márpedig igen fontosak a politika megváltoztatásában, bár a politika többnyire igen nagy késéssel reagál a tudományra. Ezért van az, hogy bár a szakemberek többsége támogatná a Btk. módosítását, a politika más szempontok alapján elutasítja azt. Sikeresnek bizonyult a szakmai szervezetek bevonása az új nemzeti drogstratégia kialakításába, így egy európai viszonylatban is korszerű és haladó szemléletű dokumentumot hagyott fogadott el az Országgyűlés decemberben.
Sokan, köztük én is, sokkal gyorsabb és radikálisabb reformokat, illetve kevesebb demagógiát látnának a nagyvilágban és itthon is. A társadalmi attitűdök csigalassan változnak, nem tudjuk előretekerni az időt – de az olyan szervezetek, mint a TASZ, hosszú távon nélkülözhetetlenek a változáshoz. Aktív részesei vagyunk a nemzetközi és hazai drogpolitikai eseményeknek, legyen szó a parlamenti kábítószerügyi eseti bizottságról, vagy akár az ENSZ magas szintű drogügyi kormánytalálkozójáról. Célunk az, hogy áthatóbbá és elszámoltathatóbbá tegyük a drogpolitikát, és megmutassuk a közvéleménynek azt, amit a politika a szőnyeg alá söpörne. A strasbourgi emberi jogi bíróságon elértük, hogy kötelezzék az Alkotmánybíróságot a hírhedt droghatározat alapjául szolgáló egyik beadvány nyilvánosságra hozatalára. A mentők többé nem hívnak rendőr a túladagolásos esetekhez. Egy jogvédő szervezet munkájának azonban ezen a területen 90%-ban a felvilágosításról kell szólnia. Ennek érdekében a TASZ kihasználja a hagyományos és nem hagyományos média nyújtotta fórumokat. Az Interneten létrehoztuk a Drogriportert, amelyet biztos tájékozódási pontnak szántunk a gyakran zavaros, egymásnak ellentmondó médiahíradások áradatában – ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a honlap a visszajelzések szerint beváltotta a reményeinket. Az angol nyelvű honlapunk és az online filmjeink, kampányaink nem kis szakmai elismertséget szereztek a TASZ-nak külföldön is.
A TASZ az egyetlen olyan magyarországi civil szervezet, amely nem fogad el támogatást sem a kormánytól, sem az egyházaktól, sem a politikai pártoktól. A függetlenség ára, hogy magánalapítványok és magánszemélyek támogatói hajlandóságától függ a létezésünk. Kérjük, támogassa a munkánkat 2010-ben is az adója 1%-ával és/vagy az éves pártoló tagi díj befizetésével!
Sárosi Péter
