Drogprevi

Gondolatok az elrettentő típusú drogprevencióról, a Zsaru Magazin cikke és a Monatana Meth Project kapcsán.

Gondolatok az elrettentő típusú drogprevencióról, a Zsaru Magazin cikke és a Monatana Meth Project kapcsán.
 

 

Az Őrjítő drog című cikkre szemfüles Médiamonitor gyakornokaink bukkantak a hazai drogsajtó böngészése során. A cikk annyira szép példáját szolgáltatja a tényszerűtlen, elfogult, felületes, „Csak mondj nemet!” típusú „drogprevinek”[1], hogy a főbb részeit ide kell másoljuk.

 

Őrjítő drog Zsaru Magazin 2007. február 28.         Sokkoló fotók   A drogfronton harcoló zsaruk már régóta állítják, csak azzal lehet célt elérni, ha a veszélyeztetett korú fiatalokat sokkolják. Fotókon mutatták be középiskolásoknak, milyen emberi ronccsá válhat egy kábítószer-fogyasztó, és milyen keményen lépnek fel velük szemben egy akció során a rendőrök. A visszajelzések szerint egy-egy ilyen kép többet ért egy egész előadás-sorozatnál, az üres szavak, a példabeszédek ma már nem bizonyulnak elegendőnek a megelőzésben.   Elmebetegség   A kábítószert nem lehet összehasonlítani semmivel, nincs könnyű vagy lágy drog, csak drog van, ami pusztító méreg! Állítja Balogh Sándor alezredes, a BRFK orvosi szolgálatának vetője, aki egyetemeken is oktat a kábítószerekről, azok káros hatásáról, marketingjéről szóló ismereteit. Mondandója nagyon sok ponton megegyezik azokkal a tételekkel, amelyek miatt a tengerentúlon annyi szociális munkásnak kellett meghalnia. Az alezredes szerint a drog méreg, olyan kémiai anyag, amely hat a tudatállapotra, azt ellenőrizhetetlenné teszi. Nemhiába használja az orvostudomány csak a legvégső esetekben, fájdalomcsillapításra ezeket a szereket, hiszen egy visszafordíthatatlan folyamatot indítanak el általuk. Az elmére hat, nincs még olyan szer, amely elveszejti a tudatot, hallucinációt, kényszerképzeteket okoz. A kábulat a bódulattal ellentétben az elmebetegség egyik formája. A drogos kábul, mind jobban elhatalmasodnak rajta az elmebetegség tünetei, és a végén teljesen leépül az egyénisége. Ezt eddig nálunk senki nem mondta ki ilyen egyértelműen. Beszéltünk mindenféle bajokról, fertőzött tűről, szívritmuszavarokról, egyéb drogos "mellékhatásokról". Ám mindez semmi ahhoz képest, hogy a drog megfosztja fogyasztóját normális emberi mivoltától. Ez benne az igazán veszélyes!   Önző boldogság   A Balogh doktor által hirdetett program szerint a drog nem hasonlítható össze az olyan élvezeti cikkekkel – kávé, szeszes ital, dohány, csokoládé -, amelyek csak hangulati szinten befolyásolják az ént. A kábítószer elnevezés sem jó, pusztító szer lenne a megfelelőbb. V.A.

 

„Just say NO!”

 

Az elrettentő típusú, a bizonyos drogok teljes elutasítását hirdető prevenciós oktatás hagyománya egészen a 19. század végéig nyúlik vissza, és mint látjuk, a mai napig tart. Az első szisztematikus, szervezett anti-drog kampányt a Nők Keresztény Józansági Egyesülete (Women’s Chritian Temperance Union – WCTU) folytatta Amerikában. Az ő ellenségük az alkohol volt, és technikáikban a mai drogprevi gyakorlatilag minden eleme fellelhető. Mary Hunt a WCTU “Tudományos Józansági Oktatás az Általános- és Középiskolákban Hivatala” vezetője a mai lobbitechnikákat alkalmazva (hírességek megnyerése, politikusok támogatása, levélkampányok, konferenciák) a századfordulóra elérte, hogy gyakorlatilag minden amerikai államban jogszabályok írták elő az alkoholellenes oktatást, a kiadványok “tudományos hitelességét, amit nem torzíthat el a mérsékelt alkoholfogyasztás szelleme” pedig idővel maga Mrs. Hunt és a WCTU ellenőrizte.[2]  

 

Mrs. Hunt

 

Iskolások millióinak kellett áltudományos zagyvaságokat bemagolni, mint például: „a sörivók többsége vízkórban hal meg. Az alkohol lemarja a bőrt a torkon. A szív miatta túl sokat ver, és az első dózis után félő hogy megáll, ezért valami kell, hogy folytatni tudja a gyors verést, így annak a személynek, akié a szív, hogy meg ne álljon a szíve, folyamatosan innia kell. A vért vízzé változtatja. A rokkantak, ha soha nem isznak, jól elélnek, de ha igen, biztosan meghalnak”.[3] A WCTU egyértelműen elvetette, sőt kikélt a mértékletesség fogalma ellen. “Az alkohol teszi a részegest…és az vezetett megszámlálhatatlan ezrek reménytelen bukásához, hogy mérsékelten próbáltak meg erjesztett italokat inni” .[4] A WCTU állításait végül 1893-ban egy tudósokból álló testület, a “Tizenötök Bizottsága” cáfolta meg.[5] A bizottság moralizálástól mentesen sorra vette a WCTU állításait és a valódi tudományos tényeket, majd megállapította, hogy a gyermekeket nem szabad olyan “tények” tanulására kényszeríteni, amelyek nem igazak. Ez nem tisztességes eljárás, és arra van ítéltetve, hogy később éppen ellentétes hatást váltson ki. Vizsgálatuk azt az eredményt hozta, hogy az alkalmi és a mértékletes rendszeres ivás nem okoz egészségügyi problémákat, az ivás nem vezet feltétlenül alkoholproblémákhoz, valamint az alkoholellenes oktatásnak azon a felismerésen kell alapulnia, hogy „a lerészegedés nem az alkohol hibája, hanem az emberé”.[6]

 

A hatvanas évek anti-kannabisz propagandája még nem az iskolai oktatásban látta a „megoldást”, mert a döntéshozók úgy ítélték meg ekkor, hogy az informálás bármely foka csak meghozza a kedvet a kísérletezéshez. Ehelyett a kábítószerek, különösen a kannabisz démonizálását populáris könyveken, a horrorról tudósító cikkekben, és fikciós filmeken keresztül próbálták meg elérni. Az egyik ilyen legismertebb, retro kultfilmnek számító a darab az egyébként korábbi (1936-os) „Reefer Madness.”

 

A Reefer Madness plakátja

Nézze meg a filmet!

 

Az alkohol ellenes, a teljes absztinenciát hirdető, célja nemességétől hajtva bármely torzítást legitimáló iskolai oktatás eszköztárát a nyolcvanas-kilencvenes évek anti-kábítószer propagandája vette át, a hetvenes évek rövid ideig tartó, még nem ártalomcsökkentésnek nevezett, de az informált döntéshozáson alapuló megközelítése után.[7]

 

A nyolcvanas évektől kezdve a „Drogháború” és a „Zéró Tolerancia” jegyében születtek meg azok a fajta iskolai drogprevenciós oktatások, amelyek a kábítószerek veszélyeit törekszenek bemutatni, gyakran rendőrök vagy volt droghasználók segítségével. Ezek az oktatások a nemet-mondás technikáit próbálják meg átadni szerepjátékok és képregények segítségével, jutalmul matricákat, vagy oklevelet (ahogyan teszi jelenleg Magyarországon a Szcientológia egyház drogmentes maraton elnevezésű drogprevi programja) adnak. Ezek a programok leggyakrabban a félelemkeltés, megdöbbentés és elrettentés eszközével operálnak.

 

A drogprevi természetesen a nyolcvanas kilencvenes években teret nyert a rádióban és televízióban is. A Partnership for a Drug-Free America például televízió (pl. This is Your Brain on Drugs) és újsághirdetésekben próbálta meg elriasztani a gyermekeket a kábítószerektől. A tiltott szerektől csak, hiszen például az Anheuser-Busch, Philip Morris, RJR Reynolds, Hoffman-LaRoche, and SmithKline Beecham nem biztos, hogy támogatta volna őket, ha az ő általuk forgalmazott termékek használatával kapcsolatban lett volna valami közölnivalójuk a gyermekekkel.[8]

 

A nyolcvanas évektől kezdve a kutatások és metaelemzések folyamatosan arra a következtetésre jutottak, hogy az elrettentő célzatú, „mondj nemet a drogra” típusú prevenció hatástalan, vagy elhanyagolható hatású a fiatalok későbbi droghasználatát tekintve.[9]

 

 

A DARE jutalom pólója…                             és paródiája

 

A „mondj nemet” drogprevi legismertebb példája, az Amerikában a mai napig legelterjedtebb, rendőrök által tartott program, a DARE (Drug Abuse Resistance Education – Drog Abúzus Ellenállás Oktatás), amely a magyar DADA program megfelelője, a hatásvizsgálatok szerint teljesen hatástalan. 1999-ben a Kentucky Egyetem kutatói megkérdezve a DARE által elért gyerekeket 10 évvel később, nem találtak semmi különbséget a droghasználat, drog attitűdök, vagy az önértékelés tekintetében.[10] 2003-ban az Amerikai Számvevőszék (General Accounting Office) hat hosszú távú kutatást áttekintve állapította meg ugyanezt: nincs különbség a tiltott szerek használatában a DARE program által elért és nem elért fiatalok körében.[11] Az Amerikai Tiszti Főorvos, az Amerikai Tudományos Akadémia és az Amerikai Oktatási Minisztérium mind hatástalannak mondták a DARE-t.[12] Egy kutatás szerint a külvárosi diákok körében enyhén megnőtt a tiltott szerek használata a DARE program után.[13] Mindezek ellenére továbbra is a legelterjedtebben alkalmazott program az Egyesült Államokban.

 

Hasonló eredményeket hozott a Fehér Ház kábítószer-ellenes irodájának (ONDCP) 2001-óta folyó, 1,4 milliárd dollár költségvetésű, leginkább marihuánát érintő országos hirdetéskampányának értékelése. Mint korábbi cikkünkben be is számoltunk róla, a Westat kutatóintézet és a Pennsylvania Egyetem közös vizsgálata szerint a tinédzserek esetében sem a közvetlen, sem a közvetett mutatók nem tanúskodtak sikerről: a marihuána-használat a kérdéses időszakban tovább nőtt, a megkérdezett fiatalok pedig nem tartották hitelesnek a kormány hirdetéseinek üzenetét.[14]

 

Évtizedek óta tudjuk, és folyamatosan beigazolódik, hogy az egyoldalú, túlzó drogellenes kommunikáció legjobb esetben is hatástalan, de lehet, hogy visszafelé sül el: a megbízhatatlan információ miatt a hiteles figyelmeztetés is hatását veszti. Ennek ellenére, napjainkban is a mennybe menesztenek kampányokat, amelyek ugyanezt a hibát követik el. Erre példa a Montana Meth Project.

 

Montana Meth Project

 

Érdekes, hogy az elrettentő típusú prevenció hatástalanságát igazoló több évtizedes bizonyítékok ellenére, a mai napig felbukkannak időnként kampányok, amelyek ezt az eszközt alkalmazzák, a sajtó és a politikusok pedig imádják őket. Hasonló történet kezdődött 2005 szeptemberében Montanában, ahol egy milliárdos software üzletember Tom Siebel saját pénzből, 5,5 millió dollárral indította útjára a Montana Meth Project elnevezésű, metamfetamin ellenes kampányt. ”A kampány lényege, hogy az amerikai fiatalokat figyelmeztessék annak a veszélyére, hogy akár egyetlen egyszer is kipróbálják a kábítószert. Kedvencem a Junkie Den (Junkie tanya), ahol naív, körülbelül tizenkét éves hősünket klasszikus zombiként támolyogják körül az anyagtól szétrohadt metamfetamin-junkie-k.” – írja Mesterházy Lili az [origo]-n.[15] 

 

Forrás: Montana Meth Project

 

A kampány alapja valóban a horror: Ha egyszer is kipróbálod, ez lesz belőled! A kampány 30.000 rádiópercben, 30.000 TV percben 12 kisfilmen, 150 oldalnyi újsághirdetésben és hatvan plakáton sugározta üzenetét: „Meth, egyszer sem!” A profi kivitelezésű harminc másodperces filmek történetei többnyire a megbánás körül forognak – a naív tiszta lelkű hős találkozik későbbi Meth-roncs önmagával.

 

	A karambol jelenetben a lány azt kívánja, hogy bárcsak balesetet szenvedett volna az autójával, és bárcsak inkább megbénult volna, minthogy azon az estén először kipróbálja a Meth-et.
	A mosoda jelenetben a Meth-függő serdülő üvöltözve rabolja ki az embereket, kést fog egy gyerekre, majd saját magával találkozva azt ordítja, hogy ez nem lenne, ha nem próbáltad volna ki akkor a Meth-et.
	A zuhanyzó jelenet a hitchcocki horrort annyira jól használja, hogy a lánynak a kádban megjelenő jövőbeli önmaga a tűcserében dolgozó edzett kolleganőmnek is rémálmokat okozott.

 

A program szervezői szerint csak a tévés kisfilmek a montanai ifjúság 70-90%-ához eljutnak, hetente három alkalommal. A sajtó vállán hordozta a programot. Több mint ötszáz cikk jelent meg róla, beszámolt róla a New York Times, és a Brit The Guardian is.[16] A Montanai vezetők is felsorakoztak a kampány mellett, és megkezdték a folytatás állami finanszírozottságának előkészítését. Nagy érdeklődést mutattak más államok is a program iránt. John Walters, a Fehér Ház Nemzeti Drogkontroll Politikai osztályának vezetője (ONDCP) személyesen tüntette ki a programot a Fehér Házban, modellértékűnek nevezve azt. "A Meth Project kritikus prevenciós kampány, amely megmenti Montana ifjúságát a Meth-től"[17] A Montana Meth Projectről kialakult kép szerint a nagylelkű adományozó segítségével, forradalmian új, és ami a legfontosabb, sikeres programot sikerült megalkotni a Montana lakosságát fenyegető „Meth-járvány” ellenszereként.  

 

Forrás: Montana Meth Project

 

De valóban olyan súlyos lenne a „Metamfetamin helyzet” Amerikában és Montanában? A pánikkeltés (a Newsweek 2005 augusztusában például a Meth-t „járványnak” és „pestisnek”, Amerika legveszélyesebb drogjának nevezte)[18] és a Montana Meth Project-hez hasonló kampányok hatására a tudósítások a Meth használat ugrásszerű növekedéséről számolnak be Amerika szerte. A Montana Meth Project-et bemutató cikkek szerint, bár számokat nem idéznek, a „Meth járvány” a fiatalok egyre nagyobb rétegét fenyegeti Montanában. "Produktív emberek egy egész generációját fogjuk elveszteni" nyilatkozta Brian Schweitzer kormányzó a New York Timesnak "Istenem, ha ez így megy tovább, 20 éven belül több ember lesz a börtönben, mint szabadlábon".[19]

 

A statisztikák egészen mást mutatnak. 2001 és 2005 között a múlt hónapi Meth használat konzisztensen 0,2%-maradt a felnőtt amerikai népesség körében. Ehhez képest négyszer ennyien használtak az időszakban rendszeresen kokaint, 30-szor annyian használtak rendszeresen marihuánát és 90-szer többen számoltak be nagyivásokról. A lefülelt Meth laborok száma 2005-ben 30%-al csökkent, a munkahelyi drogteszt adatok szerint 2004-ben 45%-os, 2006 első felében 31%-os csökkenés jelentkezett a Meth pozitív vizeletek számában.[20] 

 

Forrás: Montana Meth Project

 

A montanai statisztikák szerint ebben az államban a fiatalok valamennyivel valóban többen próbálkoznak Meth-el, mint az USA-ban általában. Az USA-ban a Meth-el kísérletező középiskolások száma az 1999-es 9.1%-ról 6,2%-ra csökkent 2005-re. [21] Ugyanez a csökkenő tendencia figyelhető meg Montanában is. 1999-ben a montanai középiskolások 13,5%-a vallotta hogy próbálta már a Meth-et legalább egyszer életében. 2001-ben 12,6%-ra, 2003-ra 9,3%-ra, 2005-ben pedig 8,3%-ra csökkent az arányuk. A hetedik és nyolcadik osztályosok körében a Meth kipróbálásának aránya az 1999-es 7,5%-ról 2,8%-ra csökkent 2005-re, arra az évre, amikor a Montana Meth Project elindította a kampányát. [22]

 

A két fő montanai drog rehabilitációs központ fiatal lakóinak 9%-a említi a metamfetamint elsődleges drogjának.[23] Montanában egyébként az egyéb kábítószerek használata jóval elterjedtebb: 2005-ben a montanai középiskolások 35%-a számolt be előző hónapi lerészegedésről az USA átlag 25%-hoz képest. 42%-uk használt marihuánát legalább egyszer, 15%-uk használt inhalánst, és 9%-uk próbált valaha kokaint. [24] 

 

Forrás: Montana Meth Project

 

A sajtóban a Montana Meth Project abszolút sikersztoriként szerepelt. Tavaly áprilisban az Arizona Republic hírt adott róla, hogy a Meth használat a kampány következményeként 30%-al csökkent Montanában. A lap nem közölt forrást, mert ilyen adat nem létezik. Az egyetlen forrása ennek a számnak magának a kampány támogatójának Siebelnek a nyilatkozata lehet arról, hogy a sikeres kampánya a jövőben a tinik Meth használatát 30%-al csökkentheti majd. Szerinte.[25]

 

Az arizonai szenátor, John Huppenthal a montanai sikersztorin felbuzdulva egy olyan javaslatot terjesztett elő, ami 4 millió dollárt különített volna el a költségvetésből, hogy Arizonában is bevezessék a kampányt. Huppenthalt végül a Montana Meth Project-nek a Partnership for Drug-Free America saját statisztikáinak közelebbi vizsgálata vezette arra, hogy visszavonja javaslatát.

 

A Montana Meth Project statisztikái, amik Huppenthalt elrémítették a program importálásától a következők voltak: A hírdetések előtt a tinik 93%-a nyilatkozott úgy, hogy „nagy” vagy „mérsékelt” kockázata van a Meth egy-kétszeri használatának. A hírdetés hadjárat hat hónapja után a számuk 87%-ra csökkent, azoké a fiataloké pedig, akik a Meth egy-két alkalommal történő használatát nem tartják kockázatosnak 3%-ról 8%-ra nőtt.[26] [27]

 

A megkérdezett fiatalok 50%-úgy ítélte meg, hogy bizonyos hirdetések eltúlozzák a Meth veszélyeit. Az indián fiatalok tartották a reklámokat a leginkább túlzónak. A leginkább túlzásba vittnek a fürdőkád jelenetet (47%) és azt a rádió spotot tartották, ahol „Tim” elmeséli, hogy hogyan vesztette el munkáját és mindenét az első betépést követő egy hónapon belül. [28] 

 

Forrás: Montana Meth Project

 

Kevesen ugyan, de Montanában is akadtak Szkeptikusai a programnak. Jeff Linkenbach kutató, a Most of Us igazgatója az ilyen kampányt „egészség terrorizmusnak” tartja, olyan módszernek, ami „az egészséget próbálja belerémiszteni az emberekbe”. [29] A feltételezés, hogy a figyelemfelhívás és annak szajkózása, hogy a Meth-el az ember tönkreteheti az életét, egyenlő a sikerrel, egy reklámügynökség szempontjait tükrözi csupán, de nem számol azokkal a feltételekkel, amik szükségesek ahhoz, hogy egy komplex szociális és egészségügyi problémára megfelelő közpolitikai válaszokat lehessen adni, mondja Linkenbach. A kutató szerint a program azon üzenete, hogy az első használat feltétlenül rettenetes következményekkel jár, már a Reefer Madness kategóriájába tartozik. „Habár az üzenet, hogy a legjobb, ha nem használod a Meth-et egyszer sem, a megfelelő üzenet lehet, nem szabad tényszerűen állítani, hogy egyetlen használat függőséghez vezet, mert ez tudományosan nem állítható.” „Ezzel az üzenettel egyszerűen a saját szavahihetőségünket romboljuk le, hiszen a hirdetések tartalma ellenkezik a saját tapasztalattal”. [30]

 

„Nagyon kevesen kerülnek olyan állapotba a Meth-et használók közül, mint amit a Montana Meth Project hirdetései mutatnak” mondja Pet Fleming, egy Utah beli terápiás szakember. „Tudjuk, hogy néhány gyerek ezt fogja mondani ’Láttad azokat az idétlen reklámokat? Használom a hétvégéken, és mégsem vagyok olyan őrült roncs, aki kirabolja a mosodát’. Az ilyen hirdetések a droghasználót annak a szörnyű démonnak festik le, akitől félni kell. A reakció erre persze az lesz, az átlag polgár és a politikus részéről is, hogy vágjuk őket börtönbe. Pedig ez éppen az ellenkezője annak, amit tenni kellene.” [31]

 

 

Forrás: Montana Meth Project

 

A Meth-drogprevi mindenkinek kifizetődik. A polikusoknak, mert jó színben tűnnek fel, kiálltak a „járvány ellen”, a preventoroknak, mert megélnek belőle, a médiának mert fizetnek neki a hirdetésekért, a szponzornak mert megdicsőül. Az ár, amit fizetni kell maximum csak annyi, hogy egy kicsit több fiatal kap kedvet a Meth-hez.

 

Just Say Know

 

Nem lenne teljes a kép, ha nem ejtenénk néhány szót az alternatív megközelítésekről. A ne is beszéljünk róla, „Just Say Nothing,” vagy a túlozzuk el és ijesszünk meg, „Just Say No,” stratégiák mellett létezik a „Just Say Know,” vagyis a tudjál róla, legyél tisztában vele, tudjál dönteni típusú megközelítés. A „Just Say Know” megközelítésnek figyelembe vennie a környezet és a korosztályt, és arra kell törekednie, hogy minden egyes egyén megbízható információk birtokában tudja meghozni saját döntéseit a pszichoaktív szer-használatával kapcsolatban, legyen az illegális vagy legális szer, élvezeti cikk vagy gyógyászati termék. A „Just Say Know” megközelítésnek tudományosan megalapozottnak kell lennie (amennyire ez lehetséges, hiszen nem túl nehéz visszaélni ezzel a fogalommal). A megközelítésnek a használat és problémás használat közötti különbséget kell hangsúlyoznia, és a mértékletességet segítenie. A jogi és szociális következmények megértetése mellett a saját magunkért való személyes felelősség érzésének erősítését kell szolgálnia, még akkor is, ha döntésünk az, hogy különböző szereket használunk. Az egyik ilyen megközelítésről már írtunk korábban, de ajánljuk megint a kedves olvasó figyelmébe, mert nekünk szimpatikus. Ez a Safety First, ártalomcsökkentés alapú drogedukációs program.

 

Takács István Gábor

2007. március 30.

 

A Montana Meth Project filmjei itt érhetőek el.

 

Ajánlott olvasmányok:

 

Jessie McQuillan (2006) Why The Montana Meth Project Isn't All It's Cranked Up To Be – What's Wrong With This Picture? Missoula Independent, August 3, 2006 (HTML)

 

Jerome E. Beck (1998) 100 YEARS OF "JUST SAY NO" VERSUS "JUST SAY KNOW": Reevaluating Drug Education Goals for the Coming Century, Evaluation Review , Vol. 22 No. 1, February 1998 I5-45 1998 Sage Publications, Inc. (HTML)

 

Renee Moilanen (2004) Just Say No Again – The old failures of new and improved anti-drug education, January 2004, Reason online (HTML)

 

Sárosi Péter: Az elrettentés nem kifizetődő – Az állami számvevők szerint a milliárdos költségvetésű országos amerikai drogellenes kampány sikertelen volt. 2006. szeptember 7.  Drogriporter (HTML)

 

Takács István Gábor: Egy őszinte anya-gyermek beszélgetés a drogokról – Dr. Marsha Rosenbaum a "Safety First" program jelenlegi vezetője 1999-ben nyílt levelet írt az akkor középiskolába készülő fiának a drogokról. Nyolc évvel később fia levélben köszöni meg a tanácsokat. 2007. február 2. Drogriporter (HTML)

 

 

Hivatkozások: