Ecstasy és víz: se túl sokat, se túl keveset!

És itt jön a probléma. Ugyanis a legtöbben azzal már nincsenek tisztában, hogy a rövid idő alatt elfogyasztott nagy mennyiségű víz bizony mérgező lehet az ember számára. A túl sok víz hatására felborul a szervezet ionegyensúlya, a vérplazmában lecsökken a nátriumkoncentráció, és kialakul az ún. vízmérgezés (hiponatremia). Tünetei: szédülés, hányás, kimerültség, izomgyengeség. Szélsőséges esetben az áldozat kómába eshet és meg is halhat. Az is előfordul, hogy a tüneteket tapasztalva az illető még több vizet iszik, vagy még több vizet itatnak vele, mert azt hiszi(k), hogy ezzel segít(enek) rajta. Pedig nem.

Hogyan is lehet megelőzni az ilyen haláleseteket? „Nem kell drogozni oszt nem halsz meg!” Mondhatja a köznépi bölcsesség. Ebben az esetben azonban ez a bölcsesség sekélyes, hiszen a fiatalok a bulikban és a fesztiválokon kísérleteznek különféle szerekkel, és ha már így tesznek, akkor jó, ha legalább tisztában vannak azzal, hogyan kerülhetik el a baleseteket. Az élet és egészség megőrzése jóval fontosabb, mint a moralizáló ítélkezés!
Néhány egyszerű tipp (nem csak) Ecstasy-t fogyasztó fiataloknak a fesztiválokon:
– Ne igyál se több, se kevesebb vizet (nem alkoholt) mint fél liter egy óránként!
– Ha teheted, vegyél izotóniás sportitalt!
– A kevesebb több: hiába tolsz túl sok ekit, attól nem lesz jobb az élmény!
– Vigyél magaddal sós rágcsát, ropit vagy perecet, és időnként egyél belőle még akkor is, ha nem vagy éhes!
– Ne táncolj túl sokat egy huzamban, pihenj!
– Ne keverd a drogokat (beleérte az alkoholt is)!
És persze a legfontosabb tanács: figyeljetek magatokra és egymásra! A parti- és fesztiválszervezők pedig jobban teszik, ha beengedik az olyan szervezeteket, amelyek segítik a partizókat a biztonságosabb szórakozásban, mint amilyen például a DÁT2!
Részletesebben az Ecstasy-ról itt!








