Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A felépülés divatos jelszó lett – de szakmai körökben arról már megoszlanak a vélemények, mennyire hatékonyak azok a módszerek, amelyeket a drogfüggők felépülésének eszközeként reklámoznak. Egy kis amerikai körkép.
Az Egyesült Államokban soha nem látott méreteket ölt az opiát alapú szerek miatti túladagolásos halálesetek száma, az alkohol- és drogfüggők számát 23 millióra teszik. Az Obama-kormány a drogellenes háború kudarcáról és befejezéséről beszél, és a büntetésipar fejlesztése helyett egyre inkább a prevenció és a terápia fejlesztésében látja a jövőt. Bár a drogfüggőknek jelenleg csupán csekély hányada (11%-ra becslik) részesül kezelésben, a terápia és rehab közben mégis hatalmas iparággá vált, amelynek éves bevételét 34 milliárd dollárra becslik. A büntetésről a kezelés irányába történő paradigma-váltás következtében ez az ipar tovább fog nőni. A drogfüggők felépülését (recovery) célzó programok hatékonyságáról azonban egyre nagyobb viták zajlanak, különösen ami az Anonim Alkoholistákat és a tizenkét lépcsős programokat illeti. A kritikusok szerint jelenleg ez az iparág teljesen szabályozatlan, nem érvényesül semmiféle minőségi kritériumrendszer, tudománytalan módszerek virágozhatnak, amelyek kihasználják a függők és hozzátartozóik elkeseredettségét és kiszolgáltatottságát. Idén egy új dokumentumfilm is megjelent erről a témáról „A felépülésbiznisz” (The Business of Recovery) címmel.
A messze legnépszerűbb jelenleg a tizenkét lépéses módszer, amelyet az 1930-as években fejlesztettek ki az anonim alkoholisták mozgalmát megalapító protestáns keresztények. Bár a mozgalom ma már úgy definiálja magát, mint „spirituális, nem vallásos program”, az ateisták számára még mindig problémás lehet az, hogy megkövetelik a belépőtől egy felsőbbrendű hatalomban való hitet. Az először 1935-ben kiadott útmutató (amit csak Nagy Könyvként emlegetnek) által leírt módszer lényege, hogy a függőnek el kell ismernie, hogy tehetetlen az alkohollal/droggal szemben, a függőség egy progresszív agybetegség, és „egy nála hatalmasabb Erő” képes csak helyreállítani a lelki egészségét. Az AA tagjai csoportgyűléseket tartanak, ahol mindenki őszintén beszámolhat a saját élményeiről, tanúságot tehet arról, hogy milyen sikereket ért el a 12 lépés segítségével. A gyűlések az inspiráció, a spirituális megújulás közösségi forrásai a felépülni vágyóknak. Ma már az alkoholizmuson kívül rengeteg más függőségre, köztük viselkedési addikciókra is alkalmazzák a módszert.
Számos híres ember állt már a nyilvánosság elé, aki a program segítségével vált józanná, sőt, sokaknak közülük az AA mentette meg az életét. Ez kétségtelenül óriási eredmény. Maga a Nagy Könyv (legalábbis annak 1955-ös kiadása) szerint módszer 75%-ban működik azoknál, akik rendszeresen látogatják a gyűléseket és „tényleg megpróbálják”. Ezeket az adatokat azonban tudományos vizsgálatokkal nem sikerült eddig alátámasztani. 2006-ban a Cochrane adatbázisban megjelenet szakirodalmi áttekintés azzal a konklúzióval zárult, hogy nincs meggyőző tudományos bizonyíték a tizenkét lépéses módszer eredményességére. Egy 1998-ban publikált vizsgálat (Project MATCH) eredményei szerint a 12 lépéses programok sikeresek, azonban ezt a vizsgálatot számos módszertani kritika érte. Dr. Lance Dodes amerikai pszichiáter, az AA kritikusa, a „Kijózanító igazság: a tizenkét lépéses programok és a rehabipar tudománytalanságának leleplezése” című könyvében a szakirodalom átvizsgálása alapján 5-8 százalékra teszi azoknak az arányát, akik hosszú távon józanok maradnak a 12 lépéses programnak köszönhetően. Dodes könyvét a másik oldal élesen bírálta, például Dr. John F. Kelly, Felépülést Kutató Intézet igazgatója. A vita azóta is folyik.
Tény, hogy a sikertörténetek mellett rengeteg olyan történetről is hallhatunk, amikor celebek ki-be járnak a 12 lépéses rehab programokból, de folyamatosan visszaesnek. A 12 lépés ortodox hívei szerint ez többnyire a résztvevő hibájából fakad: nem eléggé elkötelezett, nem sikerült lebontania a hatalmas egóját, vagy „tagadásban élő alkoholista”. Mások azonban azt állítják, hogy bár a 12 lépés az emberek egy kisebbsége számára hatékony, sokaknak egyáltalán nem az, és az amerikai közéletben aránytalanul nagy támogatást és figyelmet kapott ez az egy módszer. Eközben más módszerek, amelyek működésével kapcsolatban jóval biztatóbb tudományos bizonyítékok léteznek, méltánytalanul kevés figyelmet kaptak.
Az alkoholizmus kezelési módszereinek kézikönyve c. áttekintés például úgy találta, hogy az AA csupán 38. helyen áll a vizsgált 48 módszer között. A leghatékonyabb módszerek közé az egészségügyi szakemberek által végzett rövid intervenciók, a motivációt fejlesztő konzultációk és az Acamprosate nevű gyógyszerrel való kezelés került. Az Egyesült Államokban jelenleg mégis sok helyen csak 12 lépéses programok érhetők el: az országban létező 13 ezer rehab-intézmény közül 70-80 százalék a 12 lépéses módszeren alapul! Sőt, gyakran a bíróság kötelezi arra a függőt, hogy vegyen részt ilyen programban, ami többször a lelkiismereti szabadság megsértéséért indított pereskedésben végződött.
Az 1930-as évek óta sokat változott a tudásunk a szenvedélyekkel, a függőséggel kapcsolatban. Megtanultuk, hogy nem mindenkinél válik be az azonnali, hirtelen absztinencia, és a mértékletes ivás/drogfogyasztás sokaknak azok közül sem lehetetlen célkitűzés, akik életük egy szakaszában elvesztették a kontrollt. Patkánykísérletekben is bebizonyosodott, hogy ha az alkoholra szoktatott patkányoktól hirtelen megvonják az alkoholt egy időre, majd újra elérhetővé teszik a számukra azt, akkor sokkal többet fognak inni, mint előtte bármikor. Megtanultuk azt is, hogy mennyire fontos a függőségek alakulásában a szociális környezet, a függőséget nem lehet egyszerűen genetikailag öröklődő progresszív agybetegségnek tekinteni. Azok a patkányok, amelyek számára a drogfogyasztás alternatíváit biztosító, tágas ketrecet hoztak létre, sokkal kevésbé váltak problémás szerfogyasztóvá, mint szűk ketrecbe zárt társaik. A gyakran ismételt közhely, miszerint a függőnek először „padlót kell fognia” (hit the bottom), mielőtt valóban felépülhetne, szintén hamisnak bizonyult. A kognitív viselkedés terépia, a gyógyszeres kezelés (pl. naltrexon) jó eredményeket hozott az alkoholizmus és a drogfüggőség kezelésében, és nagy szerepe van a pszichiátriai társbetegségek kezelésének is.
Amerikában egyre több olyan drogambulancia alakul, amelyek alternatívát kínálnak a 12 lépéses módszerekkel szemben, külünféle csoportos és egyéni terápiás programok formájában. Ezek főleg azok körében népszerűek, akiket taszít az, amit az AA gyűlések „szektásságának”, „dogmatizmusának” neveznek. Az alternatív programoknak gyakran olyan, a hardcore AA hívők által eretneknek minősített fogalmak állnak a középpontjában, mint például a mértékletesség. A kontúrvonalak itt nem olyan élesek, a kliensekben gyakran éppen azt a képességet próbálják erősíteni, hogy kontrollálja a saját viselkedését ahelyett, hogy a saját tehetetlenségébe vetett hitet erősítené.
Sárosi Péter
