A hindu panteon egyik istenét, az elefántfejű Ganésát a Vignésvara néven is tisztelik, ami annyit tesz: az Akadályok Ura. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a hinduk előszeretettel fordulnak Ganésához, amikor valami új vállalkozásba fognak. Esetleg keresztúthoz érkeztek el az életükben, valamilyen nagy változás kezdetén állnak. Hozzá fohászkodnak, hogy hárítsa el az akadályokat az útból.
De Ganésa másként is segítheti az embereket: mégpedig úgy, hogy éppen ellenkezőleg, akadályokat gördít elébük. Vajon hogyan segíthetne már azzal, hogy akadályoz – kérdezhetik egyesek értetlenül. Hát bizony sokszor kerülünk olyan ponthoz az életünkben, amikor rossz irányba haladunk, de nem vagyunk képesek rá, vagy nem akarjuk felfogni és megérteni ezt. És ilyenkor egy megfelelő időben és helyen elénk gördített akadály bizony akár a jó irányba fordíthat bennünket.
Nem kell hindunak lenni ahhoz, hogy belássuk ennek a bölcsességét: rengeteg példát láthatunk a saját életünkből, vagy mások életéből arra, amikor mélyen bevésődött, kényelmes automatizmussá vált szokások pókhálójába gabalyodva rójuk ugyanazokat a köröket újra és újra. És észre sem vesszük, hogy mennyi szenvedést okozunk ezzel magunknak és másoknak. Aztán jön egy váratlan esemény, egy akadály, ami kizökkent bennünket a megszokott kerékvágásból – ezt először tragédiaként éljük meg, majd idővel megtanuljuk értékelni.
A mítosz szerint Ganésát Siva isten felesége, Parvati teremtette abból a koszból, ami fürdés közben jött le a testéről. Ezután pedig megbízta a fiút azzal, hogy őrizze a fürdő ajtaját. Mikor Siva isten megérkezett, a kis Ganésa elé állt és nem engedte be őt sem. A Nagy Isten, a Mahadéva azonban nem szenvedhette, ha akadályt gördítenek elé – így dühében lefejezte a vakmerő ifjoncot. Mikor ezt meglátta, Parvatit nagy szomorúság öntötte el, ami az egész univerzumot pusztulással fenyegette. Siva ezért kénytelen volt feléleszteni Ganésát, és egy elefánt fejét illesztette a nyakára.
Az elefánt fejű isten másik neve: a Kezdetek Ura. Arra buzdít bennünket, hogy merjünk merőben új perspektívából nézni az életünkre – out of the box gondolkodni, ahogy az angol mondja. Meghaladni azt a dualizmust, ami őrjítő egyhangúsággal, vissza-visszatérően valósággal meghasítja az elménket és zsákutcákba vezet bennünket. Mert, ahogy Einstein mondja, nem oldhatjuk meg a problémáinkat ugyanazzal a gondolkodással, amivel teremtettük őket.
Még ha azt is gondoljátok, hogy Ganésa csupán mítosz és mese – akkor is azt kívánom nektek, hogy háruljanak el azok az akadályok, amelyek miatt az életetek megfeneklik és megsavanyodik. De bővelkedjen az életetek olyan szerencsés akadályokban, amelyek elétek gördülve letérítenek a kényelmes de mérgezővé vált szokásaitok útjáról!