Egy kormánypárti oldal (amit nem reklámozok) interjút közölt egy Erica Komisar nevű pszichológussal, akit az anyaságról szóló könyve miatt hívtak meg az MCC Feszt nevű kormányközeli rendezvényre. A könyve is megérne egy külön misét: a fő állítása az, hogy az anyáknak az első három évben teljesen a gyereknevelésre kell összpontosítaniuk. A könyv erős kritikákat váltott ki Amerikában, ugyanis sok dolgozó anyuka úgy értelmezte, Komisar ezzel a kiváltságos nők pozíciójából osztja az észt azoknak az anyáknak, akik nem tehetik meg, hogy három évre megszakítsák az életüket. Ebből már valószínűleg számotokra is nyilvánvaló, hogy miként lett az egyébként magát liberálisként definiáló momfluencer pszichológusból a konzervatívok egyik üdvöskéje – és miként került ő az MCC hazai rendezvényére. A könyve is megérne egy külön misét, de alapvetően most nem ezért hoztam fel ezt az interjút – hanem azért, mert drogtémában olyan nagy sületlenségeket nyilatkozott, amiket nem lehet szó nélkül hagyni.
Idézem részletesebben is, amit mondott, aztán reagálok rá.
„A kutatások szerint a marihuánában lévő THC skizofréniát és pszichotikus reakciókat vált ki. Így Amerikában a mentális betegségek miatti sürgősségi látogatások 80 százaléka a marihuánával kapcsolatos deperszonalizáció és pszichotikus események miatt történik.És nem marihuánafüggőkről beszélek. Ezek olyan gyerekek, akik csak kipróbálták a marihuánát. A THC egy hallucinogén. Rengeteg hívást kapok hetente családterapeutaként szülőktől, hogy a fiuk kórházba került, mert marihuánát szívott, majd le akart ugrani a tetőről. Már csak ha kipróbálják is a marihuánát, elszakadtak a valóságtól, üveglapon keresztül látják a világot, nem tudják, mi valódi és mi nem. És ez nem múlik el. Ezért aztán vonat elé ugranak, vagy kiugranak az ablakokon, esetleg túladagolják vagy lelövik magukat, mert nem tudnak élni ezzel a szörnyű, pszichotikus érzéssel. Ez nem olyan, mint egy sör. Ez mérgező.”
Jaj.
Kezdjük azzal, hogy a kannabisz-fogyasztás és a mentális zavarok közötti kapcsolat már régóta vitatott témája a drogkutatásoknak. Erről már írtam sokat a Drogriporter oldalon. Dióhéjban: tény, hogy van statisztikai összefüggés a kettő között – de ez, mint a tudomány világában általában, nem jelent bizonyítékot az ok-okozati kapcsolat meglétére. Sokkal valószínűbb, hogy a kannabisz-fogyasztás az egyike azoknak a környezeti tényezőknek, amelyek az egyébként mentális zavarokra, szkizofréniára genetikailag hajlamos egyének esetében felszínre hozhatják, siettethetik a pszichózis kialakulását. Kérdéses az is, hogy vajon az eleve mentális zavarokra hajlamos egyének mennyire használják öngyógyszerezésre, tünetenyhítésre az ilyen szereket. Mindenesetre annak, akinek a családjában előfordult bármilyen mentális betegség, nem tanácsos kannabiszt fogyasztania.
A hatás annál erősebb, minél fiatalabb korban, és minél nagyobb rendszerességgel/dózisban használja a fiatal a kannabiszt – tehát többségében egyáltalán nem egyszer-kétszer spanglit kipróbáló tinikről van szó, mint az interjú állítja. Ha a statisztikákat nézzük, akkor az összes kannabisz-fogyasztónak csupán egy törpe kisebbsége esetében létezik ez a kockázat: nincs arról szó, hogy egyébként egészséges fiatalok tömegeit tenné „elmebeteggé” a kannabisz, mint az interjú sugallja. Abban az időszakban, amikor a kannabisz fogyasztása jelentősen nőtt a népesség körében, a szkizofrénia előfordulása nem nőtt – pedig ha lenne ilyen direkt kapcsolat, akkor annak látszania kellene. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy önmagában a kannabisz, mértékkel fogyasztva, bármilyen káros hatással lenne a mentális egészségre.
Aztán ott van a kijelentés, hogy „a mentális betegségek miatti sürgősségi látogatások 80 százaléka” marihuánával kapcsolatos Amerikában. Nonszensz, nem tudom, honnan vette ezt a számot. Megnéztem a CDC statisztikákat, amelyek szerint mintegy 5,8 millió olyan sürgősségi látogatás volt az USA-ban 2021-ben, ahol az elsődleges diagnózis valamilyen mentális vagy viselkedési zavarral volt kapcsolatban. Ha az interjú által említett 80%-os arányt komolyan vesszük, ez azt jelentené, hogy mintegy 4,7 millió esetben (!) vettek igénybe sürgősségi ellátást olyan emberek, akiknek kannabisszal kapcsolatos pszichés problémája volt. A valóságban azonban a CDC statisztikái szerint a „kannabisszal kapcsolatos zavarok” kategória az összes mentális zavarral kapcsolatos sürgősségi ellátásnak mindössze 0,1%-át tette ki 2021-ben. (Forrás: National Hospital Ambulatory Medical Care Survey: 2021 Emergency Department Summary Tables, https://www.cdc.gov/…/2021-nhamcs-ed-web-tables-508.pdf) És ugye az ilyen esetek többségében sem maradandó károsodásról van szó, hanem jellemzően arról, hogy a tapasztalatlan fogyasztó nem tudta jól belőni az ehető kannabisz dózist, és átmenetileg nagyon rosszul lett ettől.
Aki régóta követi az oldalt, az tudja, hogy nem tartozom a kannabiszt kritikátlanul ajnározók közé. Nyilvánvalóan léteznek valós kockázatai, főleg ha egy 14 év körül gyerekről beszélünk, akinek még fejlődik az idegrendszere és nem képes helyén kezelni ezt a dolgot. Azonban amikor arról olvasok, hogy a kannabisz „mérgező”, és hogy a fogyasztásától „a vonat elé ugranak az emberek” – akkor felmegy bennem a pumpa. Micsoda baromság! Ezekkel az elrettentő célzattal terjesztett hajmeresztő kijelentésekkel nem is csak önmagában az a baj, hogy teljesen megalapozatlanok. És hogy teljesen eltorzítják és leegyszerűsítik a mentális egészség és a szerhasználat közötti nagyon komplex kapcsolatrendszert. Hanem az a baj velük, hogy bumeráng-hatást váltanak ki azoknál, akiknek egyébként a leginkább szükségük lenne a kannabisz kockázataival kapcsolatos megalapozott információkra: a fogyasztóknál. Akik azt gondolhatják, hogy ha pszichológus szakemberek ennyire nagy hülyeségeket képesek a nyilvánosság előtt mondani a fűszívásról, akkor vajon mennyire lehet egyáltalán megbízni bármilyen, a kannabisz kockázataival kapcsolatos tájékoztatásban? Vajon mennyire bízzanak ők meg egy szakemberben, ha tényleg pszichés problémákkal szeretnének hozzá fordulni?
Szóval nagyon fontos hiteles, őszinte tájékoztatás ezen a téren. Ha Te is fontosnak tartod, akkor támogasd az oldalt, link a hozzászólásban!