Egy drogreform szervezet és Obama videója a kenderkedvelők szavazataiért
A hazai sajtó gyomlálása mellett többször is foglalkoztunk azzal, hogy miként közelít a média a drogkérdéshez a tengerentúlon. Ismertettük többek között a Variety magazin elemzését, mely bemutatta, miként váltak az amerikai sorozatok és filmek a drogtilalmi propaganda levetkőzésével egyre elfogadóbbá a marihuána használatával szemben, valamint beszámoltunk a vezető amerikai tévécsatornáknak a marihuána legalizációját támogató reklámokkal kapcsolatos reakcióról.
Utóbbi terület most ismét aktuálissá vált, hiszen a 2010-es próbálkozást követően idén már nem csak Kalifornia, de Washington és Colorado is szavazni fog a marihuána legalizációjáról. A coloradói drogreform aktivisták a múlt hét végén be is mutatták első, félperces reklámjukat, melyet a CNN és az MSNBC csatornák fognak sugározni. A low budget kampányvideó az első kockákban Obama közismert sör iránti szenvedélyére koncentrál, amit párhuzamba állít a Nixon által indított, elhibázott drogellenes háborúval. A nehézkes analógiát a film úgy magyarázza, hogy nem szeretnének fellépni a Fehér Ház csúcstalálkozóit kísérő sörfogyasztás ellen, de úgy gondolják, hogy felnőtt emberek az otthoni privát szférájukban ne csak az alkohol, de a marihuána használata mellett is dönthessenek, ha ez utóbbit jobban kedvelik.
A videót jegyző szervezet arra az ellentmondásra szeretné felhívni a figyelmet, hogy míg a politikai vezetők nyilvános alkoholfogyasztása egy eszköz a szavazókkal való kapcsolatba lépésre, addig a kevésbé ártalmas marihuána használata a felnőttek számára még a saját otthonukban is tilos.
Minthogy ezúttal a legalizációs szavazás és az elnökválasztás kampányidőszaka részben egybeesik, Obamának reagálnia kell a kender híveinek szavára is. Obama tavaly januárban azt nyilatkozta, hogy bár a legalizációt nem támogatja, de a kérdést „teljesen legitim vitatémának” tartja. Hogy politikája nem tud maradéktalanul azonosulni az elmúlt évtizedeket jellemző markánsan kábítószer-ellenes szemlélettel, azt némiképp bizonyítja, hogy kormánya elsőként a kannabisz használatát bűnügyi helyett közegészségügyi problémának nyilvánította. Mégis, az utóbbi évek során megszaporodtak a gyógyászati marihuána központokra irányuló razziák, sőt Los Angelesben egyenesen e boltok bezárását fontolgatják, ezért sokan határozott állásfoglalást várnak Obamától a marihuána politikáját illetőleg.
A fűszívóból sörkedvelővé vedlett elnök érzi ezt a nyomást, ezért szintén a média eszközéhez fordult. A héten megjelent újraválasztási kampányvideója egyértelmű kikacsintás a marihuána használók felé, hiszen Obama rövid telefonüzenetét a füves vígjátékaikról ismert Harold és Kumar páros hallgatja meg, akik a füves sztereotípiák bűvöletében, az elhangzottakat láthatóan fel sem fogva, félbehagyott pizza és chips mellett nézik tovább a tévében a rajzfilmet. Hogy ezzel meg lehet-e fogni a gyógyászati marihuána és a legalizáció elkötelezett híveit, az még a jövő zenéje.
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.09.05.