Ez a cikk eredetileg a 444-es blogunkon jelent meg.
Azok a szülők, akik azt hiszik, hogy a fesztiválokon, szórakozóhelyeken folytatott rendőri razziák biztonságosabbá teszik a gyermekeik szórakozását, azok nagyot tévednek. Az újabb társadalomtudományi kutatások egyre több bizonyítékot szolgáltatnak ennek az ellenkezőjéről.
– Nézd, ott állnak a yardok a domboldalon!
– Hú, gyorsan kapjuk be azt a pár bogyót meg papírt, ami még nálunk maradt!
Ennek a párbeszédnek fültanúja voltam egy ismert zenei fesztiválon néhány éve, amikor a rendőrség nagy erőkkel vonult be a rendezvény területére. Végül a razzia – a fesztiválozó fiatalok tömeges átvizsgálása és motozása – nem következett be. Azonban a rendőrség puszta jelenléte is nyilvánvaló negatív hatásokkal járt. És itt most nem egyszerűen arról beszélek, hogy még az illegális tevékenységet nem folytatókra is ingen stresszes hatással van az ellenséges rendőri fellépés (nem beszélve a pszichedelikus drogok fogyasztóiról). A rendőri razziának már a puszta kilátása is kockázatosabbá és ártalmasabbá tette magát a drogfogyasztást és a drogfogyasztók viselkedését. Attól félve, hogy a rendőrök megtalálhatják náluk a szert, sok fogyasztó inkább elfogyaszt mindent, ami nála van. Ez pedig vezethet komoly rosszulléthez, esetleg túladagoláshoz is.
A Drogriporter megalakulásától (2004) kezdve az ún. diszkórazziák gyakorlatának következetes kritikusai közé tartozott. Számos esetben közérdekű adatkéréssel igazoltuk, hogy ezek a razziák milyen költségesek, miközben bűnmegelőző szerepük legalábbis erősen kétséges. 2007-ben az ombudsman is igazat adott nekünk, amikor állásfoglalásában kijelentette, hogy „a diszkórazzia – annak eredményéhez képest is – aránytalanul súlyos sérelmet jelentett meghatározatlan számú fiatalnak, akár előállították a gyanú alapján, akár csak vizsgálatra kötelezték őket.”
Azóta egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre arról, hogy a szigorú rendőri fellépés a fesztiválokon, bulikon nem képes tartósan csökkenteni az illegális drogok keresletét és kínálatát, viszont jelentős ártalmakkal jár. A rendőri ellenőrzéstől való félelem rendszeresen vezet ahhoz, hogy a fiatalok még azelőtt elfogyasztják az összes náluk lévő drogot, mielőtt belépnek egy rendezvényre. Több olyan esetet dokumentáltak, amikor ez halálos túladagoláshoz vezetett. A lebukástól való félelem, a rejtőzködés ezenkívül arra készteti a fogyasztókat, hogy kockázatosabb szereket, kockázatosabb módokon, gondatlanul adagolva használjanak, illetve kockázatosabb forrásokból szerezzenek be.
A International Journal of Drug Policy legújabb számában publikálták azt a cikket, ami partizó fiatalok körében vizsgálta a drogkereső kutyákkal folytatott ellenőrzések hatásait. Ez a kutatás megerősítette, hogy bár a rendőri ellenőrzés nem rettenti el a fiatalokat a drogok fogyasztásától, de rejtőzködőbb, kockázatosabb viselkedésre készteti őket. Az ilyen rendőri fellépésnek az adott szituációban (party, fesztivál) kiváltott hatásain túllépve azt is vizsgálta, hogy azok milyen hosszú távú hatást gyakorolnak az eljárást elszenvedő fiatalokra. Meglepően sok nemkívánt negatív hatást tártak fel. A fiatalok a megalázottság, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség élményéről számoltak be. A ruházatátvizsgálás élménye például sok esetben traumatikus hatásokkal járt, különösen azokra, akik korábban családon belüli erőszak áldozatává váltak. Lehet erre persze vállvonogatással meg szemforgatással reagálni, de érdemes észben tartani, hogy pont a traumatikus élmények, az elszigeteltség és a tehetetlenség az, ami a drogfüggőség jelenségét a leginkább táplálja.
Mégis, a magyar rendőrség még mindig ragaszkodik ahhoz az elavult feltételezéshez, hogy a szórakozóhelyeket és fesztiválokat biztonságosabbá lehet tenni a szórakozó fiatalok tömeges ellenőrzésével és vegzálásával. A rendőri razziák, drogkereső kutyák, pupillás vizsgálatok, ruházat- és táskaátvizsgálás bűnmegelőzési célú alkalmazása mögött álló teóriát a szakirodalom racionális döntéshozatali teóriának nevezi. Eszerint a bűncselekmények (potenciális) elkövetői olyan cselekvők, akik egyénileg, racionálisan mérlegelik a döntéseik következményeit. Ezért hát egy bizonyos viselkedés elkerüléséhez a legjobb módszer az, ha növeljük annak kockázatait és negatív hatásait.
A kritikai társadalomtudományi kutatások azonban alternatív értelmezési kereteteket kínálnak annak megmagyarázására, hogyan lépnek kölcsönhatásba egymással a rekreációs drogszcéna és a jogalkalmazó hatóságok szereplői. Az egyéni cselekvőkről, illetve az egyéni kockázatok racionális mérlegeléséről a kockázati környezetre (Tim Rhodes) helyezik a hangsúlyt, ahol az emberek és különféle nem emberi tényezők bonyolult viszonyrendszere határozza meg az ártalmakat és kockázatokat (ezt nevezik cselekvőhálózat-elméletnek, Action-Network Theory – erről részletesen Cameron Duff cikkében). Az ártalmakat nem kizárólag egy bizonyos drog okozza – hanem az a fogyasztó egyén (set) és a környezet (setting) kölcsönhatásának eredménye. A rendőrségi beavatkozások maguk is részévé válnak a kockázati környezetnek, gyakorlatilag úgy módosítják ezt a két tényezőt, hogy a drogfogyasztás maga kockázatosabbá válik.
Ahhoz, hogy valóban biztonságosabbá tegyük a szórakozást és az éjszakai életet, arra kell törekednünk, hogy úgy módosítsuk a környezet és a szereplők kölcsönhatásait, hogy a kockázatok csökkenjenek. Gyakorlatilag erről szól az ártalomcsökkentő szemlélet. Ennek jegyében úgy kell megterveznünk a drogfogyasztás valós (fizikai) és szociális tereit, úgy kell felkészítenünk a különféle szereplőket, olyan erőforrásokat, eszközöket és képességeket kell elérhetővé tennünk, amelyek lehetővé teszik az ártalmak elkerülését. A támogató, kockázatokat minimalizáló környezetnek éppúgy részét képezi a hideg víz a csapokban és a biztonságos beengedési rendszer, mint a sorstárs segítők, a drogbevizsgáló programok vagy a személyzet megfelelő továbbképzése.
Sárosi Péter
