A fűszívó szkizofrének bizonyos teszteken jobban teljesítenek, mint nem szívó társaik
A Drogriporter részletesen foglalkozott már a marihuánaszívás és a szkizofrénia közötti állítólagos kapcsolattal – illetve azokkal a pszichotikus tünetekkel, amelyeket ez a hipotézis a médiában és politikában kiváltott. Most egy újabb kutatás eredményeiről szeretnénk beszámolni, ezekre ugyanis valószínűleg nem fog lecsapni a sajtó. A Schizophrenia Research című folyóiratban publikáló kutatók nem harsogták tele a sajtót azzal, hogy a füvet szívó fiatalok a szkizofrénia kétszer akkora kockázatának vannak kitéve, mint a nem szívó társaik. Sőt, ezzel éppen ellentétes következtetésre jutottak. Megvizsgáltak 49 olyan szkizofrénia-pácienst, akik kannabisz fogyasztással kapcsolatos rendellenességekről (cannabis use disorder, CUD) számoltak be, és 51 olyat, akik nem – majd összehasonlították az eredményeket. Kiderült, hogy bár a kannabisz-használattal kapcsolatos zavarok megelőzték a szkizofrénia tüneteinek megjelenését, a két jelenség között nincsen ok-oksági kapcsolat – ugyanakkor a két csoport között vannak jelentős klinikai és demográfiai különbségek. Így például a kannabisszal kapcsolatos zavarokról beszámoló fiatalok rosszab szociális háttérrel rendelkeztek, nagyobb köztük a fiúk aránya és fiatalabb korban jelentkeztek náluk az első tünetek. Valószínűnek tűnik, hogy vannak bizonyos genetikai és környezeti tényezők, amelyek egyes fiatalokat mind a kannabisszal kapcsolatos rendellenességekre, mind a szkizofréniára hajlamossá tesznek.
Egy másik, ugyanezen folyóiratban publikált kutatás azt vizsgálta meg, hogy a kannabisz-rendellenességekről beszámoló szkizofrénia páciensek mennyiben teljesítenek másképpen a kognitív funkciókat mérő teszteken, mint a hasonlóról be nem számoló társaik. Érdekes módon arra következtetésre jutottak, hogy az első, kannabiszt fogyasztó csoport gyorsabb feladatmegoldó és jobb verbális készségekkel rendelkezik, és a betegség lefolyásának súlyosságában nincsenek számottevő különbségek (tehát a kannabiszfogyasztás nem súlyosbítja a szkizofrénia tüneteit). Nem ez az első kutatás, amely a kannabisz-fogyasztás esetleges pozitív hatásáról számolt be a szkizofrénia betegek körében: 2005-ben egy brit, és 2007-ben egy német vizsgálat is hasonló eredményre jutott. A kannabiszfogyasztás és a szkizofrénia közötti kapcsolat valószínűleg jóval bonyolultabb, mint a puszta ok-okozati kapcsolat.
Sárosi Péter