Elhunyt Albert Hofmann, az LSD felfedezője és a 20. századi pszichedelikus kultúra egyik vezéralakja.
Hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint a halála óta eltelt két nap leforgása alatt született tömételen híradás, a külföldi mellett a magyar sajtóban is, hogy a blogbejegyzésekről ne is beszéljünk.
Ezekből a cikkekből egyöntetűen egy olyan felelősségteljes kutató képe rajzolódik ki, aki felfedezését – a legnagyobb körültekintés mellett – az emberiség szolgálatába kívánta állítani. Hofmann már a kezdetektől fogva óvatosan kezelte az LSD-t, hiszen az első önkísérlete során felismerte a nem megfelelő használat veszélyeit. A szert elsősorban a neurológiában és a pszichiátriában tartotta ígéretesnek, és az 1960as évek végéig valóban számos eredményes LSD terápiáról számoltak, kiváltképpen a szkizofrénia és az alkoholizmus kezelésében.
A másik fontos terület, amelyben gyakorlatilag minden más addig ismert szernél hatékonyabbnak bizonyult az LSD, a spirituális élmények előidézése. Ebben a témában írta meg később Hofmann társszerzőivel a Plants Of The Gods című könyvet, melyből itt olvasható egy rövid részlet magyarul.
Fontos megjegyezni, hogy az LSD első évtizedeiben a rekreációs használat (amit ma a köznyelv leginkább "kábítószerezésnek" hív) fel sem merült. Hofmann így emlékszik: „egyáltalán eszembe sem jutott, hogy ez az anyag valaha is úgymond élvezeti szerként szerepel majd”. (Hofmann 2003:34)
Hofmann az LSD felfedezése után is úttörő kutatásokat végzett a pszichedelikumok terén, ám a működési területét nem korlátozta a laboratóriumra: az újabb önkísérletek mellett személyesen keresett fel olyan helyeket, ahol tradicionális körülmények között használtak pszichedelikus hatású növényeket.
1958-ben elsőként szintetizálta a pszilocint és a pszilocibint, a hallucinogén gombák pszichoaktív hatóanyagát. A gombákhoz fűződik egy emlékezetes utazása 1962-ből, melynek során egy mexikói sámánnőnek, Marina Sabinának adományozott pszilocibin tablettákat, ezzel hidat emelve az évezredes múltra visszatekintő rituális gombafogyasztás és a még születésben lévő nyugati pszichedelikus kultúra között.
„Amikor pirkadatkor elköszöntünk Maria Sabinától és családjától, a curandera úgy nyilatkozott, hogy a tablettáknak ugyanaz az ereje, mint a gombáknak, nincs különbség. […] Búcsúajándékként kis fiolányi pszilocibin tablettát adtam Maria Sabinának. Az örömtől ragyogva magyarázta a tolmácsnőnknek, Herlindának, hogy így akkor is tud konzultációt tartani, amikor nem terem gomba”. (Hofmann 2003:136)
Hofmann az utolsó éveiben sem veszített aktivitásából. A 100. születésnapja alkalmából 2006-ban, Bázelben megrendezett Pszichedelikus Szimpóziumon is megjelent, és záróbeszédet tartott.
A 2008 márciusában megrendezett bázeli Pszichedelikus Konferencián már nem vett részt, de személyesen fogadta az otthonába látogató barátait.
Következzen most egy megkésett ajánlója a Hofmann's Potion című, 2002-ben készült dokumentumfilmnek, amelyben közelebbről megismerhetjük Albert Hofmannt és a korai pszichedelikus kultúra nagyjait. A filmben megszólal Myron Stolaroff, Stanislav Grof , Humphry Osmond, Abram Hoffer, Ralph Metzner , Richard Alpert (Ram Dass), Laura Archera Huxley és Duncan Blewett, továbbá korábbi felvételekről feltűnik Aldous Huxley és Timothy Leary is.
Van egy kedves hangulata annak, ahogy ezek a már idős emberek remegő hangon mesélnek az 50-es, 60-es évekről, miközben még mindig érezhető rajtuk, hogy mennyire rányomta a világszemléletükre a bélyegét a pszichedelikus élmény és milyen hálásak annak, hogy ezt évtizedekkel korábban megtapasztalhatták. Az ő szájukból hallva bárki számára hihetővé válik, hogy ez a szer, megfelelő felhasználás mellett, jelentősen túlmutat a „hallucinogén kábítószer” kategóriáján.
Hofmann's Potion
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.05.01.
Irodalom, média:
Connie Littlefield (Director). Kent Martin (Producer). Hofmann’s Potion Montreal, PQ: National Film Board of Canada, 2002.