Mérő Vera megkért, hogy nézzem meg és véleményezzem a Magyar Hang új, függőségekkel foglalkozó műsorának első részét. Amiben Beszterczey Judit újságíró beszélget Molnár Gusztávval az alkohol-problémáiról. Vera egy FB posztban (alul majd belinkelem, a műsorral együtt) kritizálta a műsorvezetőt. Szerinte az egész beszélgetés annak a régi TV-műsornak az atmoszféráját árasztja, amiben Csernus Imre sztárpszichiáter osztotta ki és alázta meg a hozzá fordulókat a nyilvánosság előtt.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy szerintem az tök jó, ha a média gyakrabban foglalkozik a függőségek kérdésével. Én is sokszor írok arról, hogy miközben Magyarország a világelsők közt van az alkohollal kapcsolatos megbetegedések és halálesetek terén, gyalázatosan kevés figyelmet és támogatást kap ez a téma. Én magam is ezért próbálom kihangosítani az oldalon az érintettek és hozzátartozóik történeteit.
Viszont nagyon nem mindegy, hogy miként közelítjük meg az egészet. És belenézve az interjúba, sajnos egyet kell értenem Verával abban, hogy az újságírói hozzáállás ebben a műsorban nincs rendben. A műsorvezető ugyanis egyrészt szerepzavarban van: riporterből folyamatosan átmegy egyfajta önjelölt mentori szerepbe. Márpedig a kettőt nagyon nem jó keverni. Én magam, amikor érintettekkel készítek interjút, mindig tudatosan próbálom ezt fejben tartani.
Másrészről pedig problémásnak látom azt a konfrontatív megközelítést is, amit az újságíró alkalmaz. Ami egy ma már nem túl korszerű elképzelésen alapul a függőségről és a függőséggel élőkről. Eszerint a függőt csak úgy lehet kiszakítani az örök „játszmázásból”, ha „szigorú szeretettel” (tough love) hozzásegítjük ahhoz, hogy elérje az abszolút „mélypontját” („hit rock bottom”).
Egy terápiás kapcsolatban, egy terápiás közösségben akár lehet pozitív szerepe is annak, ha a terapeuta/mentor őszinte szembenézésre késztet és felkelti az egészséges bűntudatot. És kár tagadni, hogy sok ember esetében valóban van „mélypont”, amiből aztán elindul a felépülés (egyszer majd részletesebben is írok erről a kérdésről). Azonban a függőségek esetében a határmezsgye nagyon keskeny a mérgező szégyen és az egészséges bűntudat között. És ha ilyen konfrontatív módszereket alkalmaznak – arról nem is beszélve, ha mindezt még a nyilvánosság előtt, a médiában teszik – az egész nagyon könnyen átmehet egyfajta nyilvános megszégyenítésbe, megbélyegzésbe. Ami viszont nem segíti elő a felépülést. A szakirodalom szerint ugyanis a stigma (megbélyegzés) a kezelésbe jutás egyik fő akadálya.
Egyébként érdemes magára az érintettre is hallgatni. Ebben az interjúban éppen Molnár Gusztávból szakad ki a riporter türelmetlenül firtató kérdésére, hogy miért nem kért segítséget: „a szégyen” miatt, mondja.
Szóval nehéz ügy ez – maga a függőségekből való felépülés, és a függőségekről való őszinte, hiteles tájékoztatás is tele van csapdákkal és buktatókkal. Én személy szerint nem a konfrontatív, hanem a nyitott, együttérző kommunikációban hiszek. ❤
kép: Magyar Hang, Mindenki függő
