Fő tartalom átugrása

Médiamonitor


jún 24, 2005
István Gábor Takács
A cikk szerzője szerint a drogfogyasztók a társadalom számára teljesen feleslegessé válnak. "Lehet hogy a statisztikák szerint kevesebben halnak meg kábítószer-fogyasztás, mint a legális alkohol vagy a dohányzás okozta betegségek következtében, ám a kábítószer-fogyasztók állapota mégis a legriasztóbb, hiszen semmilyen munkára nem alkalmasak, szinte élőhalottak", írja Tóth Kovács Krisztina. Írják meg Önök is véleményüket a szerkesztőnek!

máj 23, 2005
István Gábor Takács
Az utóbbi hónapokban számos olyan hír jelent meg a magyar sajtóban, amely az egyes nyugat-európai országokban alkalmazott liberális drogpolitikai szabályozások bukásáról számolt be, illetve a tudományos kutatásban bekövetkezett fordulatról, melynek során a marihuánafogyasztás eddig nem sejtett, súlyos ártalmaira derült fény. Összegyűjtöttük őket. Picit régiek már a cikkek, de mindenképpen megéri azt a két-háromszáz levelet elküldeni nekik 🙂

ápr 28, 2005
István Gábor Takács
A műsorban Dr Csernus Imre olyan marihuána mítoszokat fogalmazott meg amelyek a tudományos tények ismeretében nem állják meg a helyüket. Elmondta többek között, hogy a tizenéves füves fiúk megverik az anyjukat ha nem ad nekik pénzt, a marihuána tönkreteszi a szemlélyiséget és a gondolkodási képességeket, depressziót és agressziót szül, miatta esnek ki a főiskoláról a diákok, "hosszú távon aszociálissá tesz, a rövid és a hosszú távú memóriába is beleszól, kialakul az úgynevezett amotivációs szindróma, amikor már semmi más nem érdekel, csak a fű megszerzése és elszívása, a társkapcsolati k…

ápr 10, 2005
István Gábor Takács
A TV2 Aktív című műsora a 2005. március 30.-ai Polgári Engedelmességi Akcióról tudósított. A műsorban elhangzott egyik leginkább félrevezető állítás a következő volt: Magyar agykutatók szerint, ha valaki rendszeresen füves cigarettát szív, akkor 80-90%, hogy előbb-utóbb keményebb drogokhoz is hozzányúl. Írjunk olvasói levelet!

ápr 5, 2005
István Gábor Takács
A szerző leírja hogy fontos a tényszerű, felkészült és hiteles tájékoztatás a drogmegelőzés sikerességéhez, ezért Major Zsolt rendőr alezredeshez fordul, aki a zalaegerszegi Városi Rendőrkapitányság megelőzési csoportját vezeti. Major Zsolt pedig elmondja, hogy "Aki a szerhez nyúl, az elkötelezheti magát egy olyan világnak, amelyet a társadalom többsége nem tud elfogadni, ahol minden mozzanat törvényszegésen alapul. Ez azt eredményezi, hogy családjától eltávolodik, laza életszemléletet, életmódot vesz fel, elveti a korábbi értékrendjét. A kábítószert meg kell tudni szerezni, ehhez pénz k…

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©