Tudjátok amikor valami rossz dolog történik veled, ami szembesít a létezés végességével, az néha tükör is. Más emberek velünk szemben tanúsított viselkedésében látjuk visszaköszönni azt, ahogy korábban mi reagáltunk hasonló helyzetben lévő más emberekre.
Azt tapasztaljuk, hogy most mi vagyunk az a „más” – akivel ez bizony megtörténhet. És hirtelen rádöbbenünk, hogy mennyire egyedül tudunk maradni egy ilyen helyzetben. No nem azért, mert nem lesznek olyanok, akik sietnek kinyilvánítani a „segítő” szándékukat és véleményüket. Ó nem. Éppen ellenkezőleg.
Akit valaha diagnosztizáltak már valami súlyos betegséggel, az tudja, miről beszélek. Még ha nem is értjük teljesen a betegséget, mint amilyen a rák, akkor is jönnek az okoskodók. Elkezdődik a licitálás a blame game-ben. Biztos nem eszel egészségesen. Túl sok húst eszel/nem eszel húst. Sokat iszol/nem iszol eleget. Kevés a vitamin, biztos az a gond. Nem mozogsz/túl sokat mozogsz. Túl sok az E a kajádban. A műanyag, az a hibás. A CBD-olaj, tesó, az a tuti! Pozitív gondolkodás: nézd a jó oldalát! Mindenkinek van valami remek ötlete, hogy mit nem csináltál, vagy mit kellene csinálnod. És persze kész ezt megosztani veled, cserébe azt várja, hogy légy nagyon hálás érte.
Élheted te a világ legegészségesebb, legboldogabb emberének életmódját: akkor is meg fogod kapni. A lényeg, hogy legyen valami racionális abban, ami irracionális, legyen felelőse annak, aminek nincs felelőse. Ha jobban igyekeztél volna, akkor most egészséges lennél. Hát nem érted, te hülye?
Nem gonoszságból fakad ez. Sokszor puszta jószándékból. Az ember okság-kereső állat: borzasztóan frusztrálja, ha valakit, valamit nem tud belehelyezni az ő kis koordináta-rendszerébe a megfelelő skatulyába. Ha nem tudja megmagyarázni, hogy valakivel miért történnek rossz dolgok. Elvégre a világegyetem egy igazságos, racionális hely, ahol jó emberekkel nem történhetnek rossz dolgok – legalábbis ehhez az illúzióhoz próbálunk ragaszkodni. Mert rettegünk tőle, hogy velünk is rossz dolgok történjenek.
Ezért hát könnyebb ítélkezni, mutogatni, okoskodni. Helyette megoldani. Sajnálkozni. Cöccögni. Jól megmondani a frankót, utána meg önelégülten hátradőlni: „hát én megmondtam neki, bezzeg én a helyében.” Olyan ez, mint egy védőpajzs.
Ezért aztán minden egyes alkalom, amikor valakinek el kell mondanod, hogy valami gond van veled, olyan, mint egy inkvizíciós kihallgatás. Ahol a bíró mérlegli a vallomásodat, és kimondja az ítéletet rólad. Még akkor is, ha nem mondja ki: ott van a szemében. A segítőszándékú okosságokban, történetekben, amiket elmond. A sajnálat még nem együttérzés, bár gyakran álcázzák annak. Az együttérzés ott kezdődne, hogy valaki jelen van velünk, ítélkezés nélkül. Nem tudja le azzal, hogy okoskodik.
Így hát inkább el sem mondjuk senkinek. Titok marad. Egyedül nézünk szembe a jövővel. Magunkban tartjuk a bánatunkat, a szorongásunkat, hogy ne kelljen szembesülni a ki nem mondott bélyeggel: te tehetsz róla. Valami baj van veled.
Rájössz, hogy mennyire többet ér a megértés a sajnálatnál.
