Egy turista tengerparti sétája közben figyelmes lett arra, hogy a dagály ezrével vetette partra a tengeri csillagokat. Amelyek most ott haldoklottak a homokban.
Egyszer csak észrevett egy öregembert, aki tengeri csillagról tengeri csillagra járt. Egyenként visszadobta a vízbe a lényeket. A turista számára értelmetlen, sziszifuszi küzdelemnek tűnt, amit csinált. Hiszen csak a töredékét volt képes megmenteni a partra vetett állatoknak.
– Miért csinálja ezt? – kérdezte az öregtől – Hiszen minden állatra, amit megment, még száz jut, ami elpusztul. Visszadobni néhányat nem számít.
– Az ő számára itt – felelte az öreg, miközben felemelt egy tengeri csillagot – bizony igenis számít.
És a vízbe hajította.
Igen, a károgóknak lehet, hogy igazuk van, és nem tudod megváltoztatni a világot. Az emberi létezésnek mindig is szerves része marad a kiszámíthatatlanság. És a szenvedés. A biztonság, a boldogság átmeneti és elillan, mint a délibáb.
De ez nem ad okot arra, hogy önelégülten és cinikusan vállat vonjunk.
Mert a szenvedés is átmeneti. Az elnyomás, az igazságtalanság is elmúlik. A zsarnoki rendszerek is megbuknak egyszer. És még ha nem is vagy képes megváltoztatni a világot, de megváltoztathatod valakinek a világát.
Eppur si muove. És mégis mozog a Föld.
