Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2025-04-17

Vannak azok a pillanatok, amiket úgy is hí­vunk: az igazság pillanatai. Amikor, hogy finoman fogalmazzak, az ürülék elválik az aranytól – a szép szavak a tettektől. Ez is egy ilyen pillanat: a parlamentben a kormánytöbbség lesöpörte azt a módosí­tót, amit Jámbor András ellenzéki képviselő nyújtott be (lásd a képen). A módosí­tó lényege egyszerű: ha már tényleg annyira fontos ez a drogtéma a kormánynak, akkor ugyan biztosí­tson erőforrásokat is hozzá. Többek között ugye például a helyi rendőrségek állományát töltse fel, hogy azok a helyi lakosságot valóban zavaró jelenségek (pl. dizájner drogokat áruló dí­lerek) ellen fel tudjanak lépni. De még fontosabb: finanszí­rozza meg az addiktológiai ellátórendszert, beleértve az életek mentésén dolgozó civil szakemberek munkáját. Ha tényleg annyira fontos nekik a prevenció, akkor költsenek is arra, hogy legyen szí­nvonalas prevenció ugye.Úgy általában: be kellene fektetni érintett emberekbe, közösségekbe, ha valódi, tartós változást akarunk. A javaslatot azonban elutasí­tották. Miért? Őket kérdezzétek. Az viszont nyilvánvaló, hogy amennyiben tényleg komolyan gondolnák, hogy legyen itt nemzeti drogpolitika, akkor másként tettek volna. 
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©