A héten elhunyt Lady Amanda Feilding, Wemyss és March grófnője, a pszichedelikus kutatások egyik legismertebb úttörője Angliában, a Beckley Foundations nevű kutatóintézet alapí­tója. Hosszú évek óta ismertem Amandát személyesen is. Először a brit parlament épületében, a Lordok Házában találkoztunk, ahová ő hí­vott meg minket, nemzetközi szakembereket, aktivistákat, hogy a drogpolitikai reformok fontosságáról beszéljünk. Amandának a brit arisztokrácia tagjaként és a férje révén bejárása volt oda, befolyását és származását felhasználva mindent megtett, hogy támogassa az ügyet. Felejthetetlen élmény volt, ahogy a meghallgatás után a Temzére néző teraszon beszélgettünk lordokkal és ladykkel. Nem tagadom, hogy mindig is fura jelenségnek tartottam Amandát: nem is csak azért, mert nekem, vidéki magyar gyereknek, nagyon idegen volt a kékvérű világ, ahonnan ő jött. De azért is, mert nagyon elvarázsolt volt. Szó szerint. Azok közé tartozott, akik a 60-as években, a hippi korszakban kipróbálták az LSD-t, és olyan mélységes hatással volt rájuk, ami egy életre szóló küldetéstudattal látta el őket. Hitt abban, amiben Tim Leary, vagy akár Albert Hofmann: hogy a pszichedelikus szerekben olyan potenciál van, ami jobbá teheti a világot. Ettől nem tántorí­totta el az sem, hogy a 70-es évektől kezdve beindult a drogellenes háború, a pszichedelikus kutatásokat pedig lezárták és üldözték. Számára a pszichedelikumok iránti érdeklődés több volt, mint puszta érzéki vagy akár tudományos kí­váncsiság: a spirituális gyarapodás eszközeinek vélte őket. És nem csak kémiai szerekkel kí­sérletezett. A 60-as években, fiatal nőként, trepanációt (koponyafúrást) hajtott végre magán. Azzal a céllal, hogy bizonyos, a felnőttkorban megrekedt energiák áramlását helyreállí­tsa az agyában (erről a Heatbeat in the Brain cí­mű dokumentumfilmben vallott). Meredek, ugye? Az. Mindenesetre élete végéig állí­totta, hogy az önkí­sérlet használt. Én ezt nem tudom igazolni. Az viszont bizonyos, hogy Amanda megőrzött valamit a gyermekkor világra csodálkozásából, ami olyan sok felnőttből vész el. Ettől a kissé bizarr epizódtól eltekintve egyébként Lady Feildingként rengeteget tett a nagyon is komoly brit pszichedelikus kutatások finanszí­rozásáért, olyan intézményeket segí­tve, mint az Imperial College. Számos kutatás nem jöhetett volna létre, számos kutató nem futhatott volna be fényes karriert nélküle ezen a területen.Úgy általában nagy szerepe volt abban, amit pszichedelikus reneszánsznak hí­vunk. Abban a szerencsében volt részünk, hogy számos alkalommal meginterjúvolhattuk a Drogriporter stábjával. Utolsó interjúnkra Haarlemben került sor, a Pszichedelikus Kutatások Nemzetközi Konferenciáján (ICPR). Belinkelem a hozzászólásba. Bon voyage az utolsó utadhoz, Lady Feilding, hiányozni fogsz!