Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2025-05-27

Horváth Laci drogellenes háborúja most éppen kultúrháborúba megy át: nekiment Pogány Induló rappernek. Szerinte ugyanis amit a zenész egy koncertjén mondott, az „bűnrészesség”. Nem tudom, Laci egyáltalán tisztában van-e a büntetőjogi fogalmakkal, amiket használ. Én nem vagyok ugyan büntetőjogász, de néhány egyszerű kereséssel (gugli vagy chatgpt) az ember még jogi diploma nélkül is könnyen kiderí­theti, hogy mi a bűnrészesség. És hogy vajon amit Pogány Induló mondott, az megfelel-e ennek. „Szarok az új törvényekre, kurvára leszarom egyébként. Csak egyedül benneteket féltelek. Hogy ha én bemegyek, akkor egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit” – mondja a zenész a Horváth Laci által csatolt videón, szidalmazva a rendőröket és megkérdezve a közönséget, hogy szí­vtak-e aznap rendesen. A bűnrészességnek két formája van: 1) felbujtó, aki más személyt szándékosan rábí­r a bűncselekmény elkövetésére és 2) bűnsegéd, aki szándékosan segí­tséget nyújt a bűncselekmény elkövetéséhez. Amit a zenész mondott, arra egyik sem áll meg: a kérdés nem utasí­tás vagy buzdí­tás, sem pedig tényleges segí­tségnyújtás. Ellenben határozott és szabad vélemény nyilvání­tása egy jogszabályról és az azt végrehajtókról. Amihez éppúgy joga van, mint ahhoz, hogy együttérzéséről biztosí­tsa azokat, akiket a törvény fenyeget. Hogy egyébként a populáris kultúrában számos veszélyforrás van, számos rossz, egészségtelen üzenet, idol, azt persze nem tagadom. De ez az egész kultúrharc semmi mást nem csinál, mint romantizálja és népszerűsí­ti a szí­vást a fiatalok körében. Eldobták a bumerángot. „A méregterjesztők mellett a mérgező agymosást végzők is számoljanak a következményekkel” – fenyegetőzik még Laci biztos. Nos, akkor kezdjük mindjárt mondjuk a kormánypropagandával, mert annál durvább mérgező agymosást ebben az országban Rákosi óta nem végzett senki. Hiába fenyegetőznek, hiába riogatnak, hiába mérgezik a közvéleményt a gyűlöletükkel! Egyre több ember lát át a szitán. Egyre több ember mutat fügét a hatalomnak. 
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©