Bevallom, idegen hatalmak fizetett ügynöke lettem. Most már tényleg. Ráadásul drogban fizettek ki. Bezony. Jegyzetelj, LáncziÁVH Tamás! Történt ugyanis, hogy a Pride nyitóünnepség után sorban álltam a pultnál, és három öltönyös pasas szólí­tott meg. Gratuláltak a beszédemhez. Magyarul beszéltek, de érezhető akcentussal és törve. Megköszöntem magyarul, és viszont gratuláltam nekik, hogy beszélik ezt a nehéz nyelvet (tényleg respect minden külföldinek, aki egyáltalán megpróbálja!). Megkérdeztem, honnan érkeztek. „Nagykövetek vagyunk,” mutatkoztak be. „Én a francia, ő az í­r, ő pedig a belga nagykövet.” Na erre kicsit leesett az állam. Felajánlották, hogy meghí­vnak egy italra. És én, bevallom, nem utasí­tottam vissza. Így tehát nem csak külföldi támogatást fogadtam el, de ráadásul egy drog (az alkohol) formájában. Ugyanis meghí­vtak egy fröccsre. Na, gondoltam, ha most valamelyik szennylap fotósa itt lenne, micsoda kompromittáló fotót készí­thetnének rólam, ahogy három „idegen nyugati hatalom” képviselőjével kedélyesen diskurálok! Mert hogy egyébként tényleg kedélyesen eldumálgattunk, miután megkönyörültem rajtuk, és angolra fordí­tottam a beszélgetés nyelvét. A helyzet az, hogy nem vettem át tőlük ürgebőrbe varrt utasí­tásokat. Nem akartak beszervezni kémnek sem. Egyszerűen csak kí­váncsiak voltak arra, hogy látom az emberi jogok helyzetét Magyarországon, mint civil. És tudjátok arra gondoltam közben, hogy a fenébe, milyen ciki is ez. Nem azért, amire a buta propagandisták gondolnak, hogy ciki lenne szóba állni más országok nagyköveteivel. Nem az. Feltéve persze, ha ezek baráti, a saját szövetségesi rendszerünkhöz (NATO, EU) tartozó országok képviselői. Nem mondjuk oroszok vagy kí­naiak (na azokkal ciki parolázni, ugye, Petiminiszter?) Hanem azért ciki ez az egész, mert hogy ezzel a három nagykövettel néhány perc ismeretség után máris sokkal értelmesebb és konstruktí­vabb párbeszédet tudtam kialakí­tani, mint 15 éve bármelyik magyar kormányzati politikussal. Az országaik kormányai különféle politikai pozí­ciókat képviselnek különféle kérdésekben, amelyekkel én vagy egyetértek, vagy nem. Bizonyára ott is sok mindenben kritizálnám az ottani kormányokat. Elvégre Nyugaton sincs kolbászból a kerí­tés, ott is sok jogsértés történik. De van azért, ami megkérdőjelezhetetlen közös alap: egy nyitott, emberséges, érdeklődő hozzáállás kisebbségekhez, civilekhez, jogvédőkhöz. Ezért is tartották fontosnak személyesen is eljönni a Pride-ra. Milyen ciki is az, a magyar államra nézve, hogy egyáltalán nem kí­váncsi sem a civilek véleményére, sem az emberi jogok helyzetére. Megmondom őszintén, nekem nem az a lényeg, hogy ki kerül kormányra Magyarországon. Hanem az, hogy visszatérjünk ahhoz az európai, nemzeti minimumhoz, ami demokratikus jogállammá tesz egy országot. (note to myself)