Ezzel a képpel fogadták a szegedi Szent József Jezsuita Templomban a híveket tegnap. Jelképes és szívet melengető üzenet ez. Azért ilyenkor elgondolkodom, hogy milyen görcsösen, milyen befeszülve próbálják sokan „védeni” a keresztény kultúrát, vallást, mint valami törékeny procelánvázát, mindentől ami más, ami új. Pedig lehet, hogy ez az egész nem valami törékeny régiség, amit vitrin mögé kell zárni, hogy ott porosodjon. Lehet, hogy a sok izzadtságszagú befeszüléssel, a sok ellenséges védekező pózzal szemben elég lenne egy kis rugalmasság, nyitottság és elfogadás. Lehet, hogy egyszerűen csak vissza kellene térni a gyökerekhez: egy bizonyos názáreti ácsmester fiának szelleméhez, aki kinyitotta és nem bezárta azokat a bizonyos ajtókat. És akkor most az egyház sem ott tartana, ahol.