Egy öngyilkosság mindig felfoghatatlan tragédia. Hogy miért tette? Hogy meg lehetett-e volna menteni? Hogy ki a felelős? Ezek olyan kérdések, amiket még talán a legközelebbi hozzátartozók sem mindig tudnak megválaszolni, nemhogy a részleteket távolról sem ismerő nagyközönség. Mély víz az ember. Rengeteg fájdalmat takargathatnak a hétköznap viselt maszkjaink. Senki sem lát be mögéjük teljesen, a múlt kútjában őrizgetett sérelmekig. És sajnos van olyan, amikor az embert legyőzi és felemészti ez a mélység. Nem szükségszerű ez, de előfordul. „A vizek mélyére kerültem, hullámok csapnak át felettem,” ahogy a Zsoltárok könyve írja. Felelősek vagyunk egymásért, hogy odafigyeljünk egymásra, meghallgassuk egymást – együttérzően forduljunk oda és odafigyeljünk a jelekre. De én azt hiszem, hogy óvakodni kell attól, hogy olcsó politikai haszonlesésből, vagy akár saját sérelmeinket kiprojektálva, különféle történeteket kerekítsünk egy ilyen tragédia köré és bűnbakokat gyártsunk.