Tudjátok, hogy Jeszi nem a szívem csücske, többször kritizáltam már ezen az oldalon. Lehet nem leszek népszerű ezzel a poszttal. De ebben a konkrét esetben azt gondolom, hogy egyáltalán nem erőszakra buzdított, egyszerűen kimondta a tényeket: ha a másik oldalon egyes emberek eltűnnének, akkor sokan egyáltalán nem lennének szomorúak. Ez tény. És ez ugyanúgy igaz az ellenzéki oldalra is. Vajon hányan voltunk olyan ellenzéki beszélgetések részesei, ahol valaki felsóhajtott, hogy „már csak a koleszterinben bízhatunk”? Vajon ha holnap valamelyik fő NERenc beadná a kulcsot, hányan gyászolnák meg az ellenzékiek közül őszintén? Szerintem nagyon kevesen azok közül, akik most Jeszi véleményén műfelháborodnak. És Jeszinek abban is igaza van, hogy ez még nem jelenti azt, hogy a halálát kívánnád annak az embernek. Főleg nem azt, hogy ne ítélnéd el a politikai erőszakot. Tény, hogy ma Magyarországon olyan erős a polarizáció, olyan nagyok az indulatok, hogy nagyon kevés együttérzés maradt az emberekben, ami átnyúlna szekértáborokon. Ez nem jó dolog: egy rendes demokráciában nem szabadna, hogy így legyen. De ha ezt nem mondjuk ki, vagy csak a másik oldal vonatkozásában mondjuk ki, akkor maguknak is hazudunk. Viszont, és ezt már nem mondja ki Jeszi, ezért a helyzetért nem egyenlő felelősség terhel mindenkit. Hanem elsősorban azt a kormányzatot terheli a fő felelősség, ami a demokratikus politikai kultúrát szisztematikusan lerombolta az elmúlt években. Ami a szabad sajtót bedarálta és lejárató, karakter-gyilkos, paranoid, démonizáló propaganda-eszközzé silányította. Amelynek a legfőbb vezetője dehumanizál egész embercsoportokat.