„Én bolond vagyok, akinek szíve van, de nincs esze, te pedig bolond vagy, akinek van esze, de nincs szíve; mindketten boldogtalanok vagyunk, és mindketten szenvedünk,” mondja Miskin herceg, Dosztojevszkij Félkegyelműjének angyali jellemű főhőse Rogozsinnak, a züllött kereskedőnek. Nemrég néztem a Szkénében a Forte Társulat előadását. Dosztojevszkij minden hőse és antihőse szenved. Mindegyik a maga módján, a maga által épített pokolban. Mindkét sors tragédiába torkollik. Miskin herceg a szenvedő Krisztus archetípusa: aki leszállt a maga angyali jellemének egyszerűségével egy bonyolult manipulációkba és túlélési játszmákba feledkezett korba. Nem képes beilleszkedni, nem képes elfogadtatni magát, szándékán kívül is csak további fájdalmat okoz. És ott van Rogozsin, Miskin sötét Árnyéka, a maga démoni sóvárgásaival, aminek mindent és mindenkit alárendel. Mindent és mindenkit meg akar vásárolni. Telhetetlen szenvedélyének végül áldozatul esik saját szerelme is, akiért pedig elvileg mindent feláldozna, még a vagyonát is. Mert az ő szerelme puszta birtoklási vágy. Az Erich Fromm által megkülönböztetett két fő emberi létezésmód megtestesülései: lenni/szeretni és birtokolni. Hogy a Rogozsinok mohó birtoklásvágya, hová vezet – az egész bolygó ökoszférájának pusztulása tanúsítja. Rengeteg könyv, film, popsláger szólítja fel az embereket, hogy hagyjanak fel az önző birtoklásvággyal és helyette szeressék egymást és a bolygót. De látok ebben egy nagy adag képmutatást is. Amire Dosztojevkszij is jól ráérzett. Bár egy olyan kultúrában élünk, ami hivatalosan mindenek fölé helyezi a szeretetet, az önzetlenséget – valójában amikor valaki tényleg megpróbál eszerint élni, azt őrültté, félkegyelművé nyilvánítják. Gesztusait folyamatosan félreértik, mögöttes szándékot, birtoklásvágyat keresnek benne. Végül idegenül, elszigetelten, megértetlenül végzi. Túl jó erre a világra. A Karamazov testvérekben Krisztus és a Nagy Inkvizítor találkozása is ezt a tragédiát mutatja be. Az önzetlenség, az önfeladás is lehet egészségtelen és önpusztító – és az önzésnek, az önszeretetnek is van egészséges formája. Magunkat szeretni nem önzés, hanem felelősségvállalás – ami nélkül mások iránt sem tudunk felelősséget vállalni, másokat sem tudunk szeretni. Határokat kell szabni mások önzése előtt, hogy megőrizzük a hitelességünket. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. (note to myself) fotó: Forte Társulat