Nem kell jónak lenned. Nem kell térden csúszva száz mérföldet megtenned a sivatagban, vezekelve. Csak engedd, hogy tested szelíd állata szeresse azt, amit szeret. Mesélj nekem a kétségbeesésről — a tiédről — és én is elmondom a sajátomat. Közben a világ halad tovább. Közben a nap és az eső tiszta kavicsai végigsiklanak a tájon, a réteken, a mély erdőkön, a hegyeken és folyókon. Közben a vadlibák fenn, a tiszta kék égben újra hazafelé tartanak. Bárki is vagy, bármilyen magányos, a világ felkínálja magát a képzeletednek, úgy hív, mint a vadlibák, ércesen, izgatottan — újra meg újra hirdetve a helyedet a létezés családjában. Mary Oliver, Vadlibák (ford. SP) kép: Knut Vallinder (esti versek a drogriporterrel)