Sok ember számára a függőségben a „túlzottá” váló élvezet a probléma. Az én problémám a függőséggel nem az, hogy „túl sok” benne az élvezet – hanem éppen az, hogy túl kevés benne az öröm. És ami öröm van benne, az sem fenntartható. Aki függő, az nem képes jelen lenni az élvezetében: azt csupán menekülésre használja a sivárság, az üresség elől. És nem képes tartóssá tenni az örömét. Már aközben is az új gyönyör hajszolásán jár az esze, míg éppen az aktuálisat kéne élveznie. A függőségből való felépülés nem az, hogy kilúgozzuk az életből mindazt, ami zabolázatlan szenvedély és öröm. Hogy egyfajta puritán, élvezetektől megfosztott életet élünk, fogcsigorgatva megtagadjuk magunktól, ami jó. Hanem az, hogy megtanulunk újra otthon lenni a testünkben és a világban. A függőségben nem a drog a probléma – hanem az, hogy a drog fogyasztása egy torz, önpusztító megküzdési stratégiává válik. Ezért a függőség igazi ellentéte nem az absztinencia, hanem a valódi kapcsolódás. Kapcsolódás ahhoz a hiteles énhez, amivel a trauma következtében megszakadt a kapcsolat. Kapcsolódás a jelentéshez, a testhez, az emberekhez, a közösséghez. Egyes emberek számára a valódi kapcsolódást csak az absztinenciával és teljes józansággal lehet elérni. Ilyen esetekben a józanság ünneplését indokoltnak tartom. De ez eszköz, és nem a cél. És nem lehet mindenki számára előírni. A kémiai tudatmódosítással önmagában nincs semmi gond. Nem gondolom, hogy a „szárazság”, a „tisztaság”, a „józanság” vagy nevezzük bárhogy – az egy önmagában álló univerzális érték lenne. A józanság – relatív érték. Akkor érték, ha előmozdítja az egészséget és jóllétet. Azoknak érték, akik számára a kémiai tudatmódosítás önpusztító függőséggé vált, és a józanság járható út. Így tehát ha valaki egy függőségből felépülve képes józanná válni, az elismerésre méltó. Viszont amikor az absztinenciát erőltetik még azok számára is, akiknek például az ártalomcsökkentés életmentő lenne – az egyenesen bűn. Önmagában nem látok erkölcsi különbséget a teljes absztinencia és a (kontrollált) szerhasználat között – legyen szó akár illegális vagy legális drogokról. Nem gondolom, hogy valaki attól erkölcsileg „nemesebb”, különb ember lesz, hogy ő nem iszik soha bort, vagy soha nem szív füvet. Nem hiszek a „tiszta tudat” felsőbbrendűségében (jelentsen ez bármit), és nem szeretném, ha teljesen „drogmentessé” válna a világ. Sőt, kimondottan azt gondolom, hogy a kémiai tudatmódosítás, megfelelő keretek között, színesebbé és érdekesebbé teheti az emberi létezést. Használható gyógyításra, önismeretre, önkifejezésre, közösségi, spirituális élmények elmélyítésére, a tudat határainak tágítására és felfedezésére is. A különbség egy szerrel való élés és visszaélés között nem a szerben van, hanem az emberben.