Elolvastam Gergely Zsófia riportját a Szőlő utcai javítóintézet működéséről a HVG-ben. Érdemes. Mert a közéleti viták többnyire csak a felszínen maradnak. Mintha itt csak azzal lenne baj, hogy „rohadt” almák kerülnek a ládába: „pedofil bűnözők”. Ha tőlük „megtisztítjuk” a gyermekvédelmet, akkor minden szép és jó lesz. Hát nem. Ez a riport is megmutatja azt, hogy itt nem az a probléma, hogy rohadt almák kerülnek a ládába – hanem az, hogy maga a láda – a gyermekvédelem rendszere – rohadt és penészes. Évtizedek óta. Sőt, lehet, hogy soha nem is volt más. És megfertőzi, kicsinálja még azokat is, akik egyébként telve elkötelezettséggel érkeznek. Ahogy az egyik megszólaltatott szakember elmondja: ebbe az intézetbe eleve olyan gyerekek kerültek, akiknek a többsége borzalmas körülmények közül jött, és oda is ment vissza. És ezeknek az intézményeknek elvileg az lenne a feladata, hogy segítsenek nekik kimászni ebből a gödörből – de valójában erre teljesen alkalmatlanok. Nincs rá eszköz. Nincs rá szakember. Nincs megfelelő szemlélet. Eleve az egész rendszer úgy van összerakva, hogy ezeket a „problémás” gyerekeket egyszerűen „menedzselje” – fegyelmezze, ellenőrizze. Hogy minél kevesebb problémát okozzanak a társadalomnak, amíg ott vannak. Éveket eltölthet egy gyerek egy ilyen intézetben anélkül, hogy valódi segítséget, támogatást kapna – és azok a szakemberek (szerencsére ilyen is van), akik próbálnak emberként bánni velük, akik hisznek bennük és akiktől emberi szót kapnak, gyakran kiégnek és kihullanak a rendszerből. Mert nem nekik áll a zászló. Az a Juhász Péter Páloknak áll. Akivel nem csak az volt a baj, hogy lányokat hálózott be és árult. A személye és szemlélete valójában nagyon is megfelelt ennek az egész intézményrendszernek: tudta, hogy kell érvényesülni az ilyen hierarchikus, tekintélyelvű, katonás rendszerekben. Ahol a humánum hiba, a sérülékenység gyengeség. Ahol a paternalista szigortól és a megszégyenítéstől remélik a viselkedésváltozást. Leépítette a nevelést, oktatást, és ezerrel nyomatta a militarista szigort. Én értem, hogy ezek a srácok nem könnyű esetek. Kellenek a világos, következetes szabályok, és néha bizony a szigor is. Baromi nehéz lehet egy nevelőnek ebben a közegben. De az ember fejében óhatatlanul megfordul, hogy vajon tényleg azt reméljük, hogy ezek a súlyosan traumatizált, terhelt fiatalok, akik szörnyű dolgokat éltek át és gyakran maguk is szörnyű dolgokat tettek, majd attól fognak megjavulni, hogy összezárják őket egy csomó hozzájuk hasonló sráccal, katonai gyakorlatokat végeztetnek velük (Juhász egyik mániája ez volt), letörik az egyéniségüket? Mi a franc itt a koncepció? És ha már itt tartunk, mi a franc a koncepció ezzel az egész jelenlegi büntető-igazságszolgáltatással és büntetés-végrehajtással? Súlyos kérdések ezek, amiket nem válaszolunk meg. Egy olyan társadalomban élünk, ami előszeretettel söpri szőnyeg alá a problémáit. És amikor a szőnyeg alá söpört feszültségek kirobbannak, akkor az egyedüli reakciója, hogy tökéletesítgetni akarja a szönyegalásöprés módszereit és növelni az intenzitását. Véletlenül sem akar szembenézni a problémák gyökereivel. Kép: Túry Gergely, HVG