Megvan ez az arc? Talán még az irodalom iránt kevésbé érdeklődő olvasónak is dereng: Kosztolányi Dezső. Tudod, Magyarország egyik koszorús költője. És azt tudtad, hogy hosszú évekig rendszeres kokain-használó volt? Na, hát ez jutott eszembe azokról, akik szerint ByeAlexnek el kéne hagynia a közéletet, mert milyen „rossz hatással” van a gyerekekre, hogy „egy drogost” kell látniuk a TV-ben ( ‍♂️). Az megfordult a fejetekben, kedves buzgó ítészek, hogy közben a gyerekekre évtizedek óta „egy drogos” képe néz vissza az irodalomkönyvekből, és „egy drogos” verseit kell megtanulniuk? Sőt, olyan verseket, amelyeket a költő esetleg kokain hatása alatt írt? Tudom, most mit fognak mondani (már kitalálom az ellenérveiket is): hogy ne hasonlítsam már itt ByeAlex teljesítményét Kosztolányiéhoz. De pont ez a lényeg: vajon nem az emberi teljesítményét, értékteremtő munkáját kellene mérlegre tenni egy közéleti szereplőnek, és nem azt, hogy a magánéletében egyébként milyen vitatható döntéseket hozott az életmódjával kapcsolatban? És akkor végül, beszéljen maga Kosztolányi: „csodálkozol a kokainistán, és nem érted – gondolkodj az okain is tán, és megérted.” Hát gondolkodjunk. Az embert lássuk meg, ne „egy drogost”, és amit ehhez a sztereotípiához hozzá társítunk a fejünkben – mert a droghasználata senkit sem határoz meg. Az embert, és az ő történetét. „Ha nagyon boldogtalan és kétségbeesett vagy,” írja Kosztolányi 1927-ben, „s az utcán bódorogsz, hogy öntudatlanul szánalmat koldulj mindenkitől, főképp egy dologtól borzadsz el: mennyire zártak, különválók, áthatolhatatlanok az emberek, mennyire nem lehet hozzájuk férkőzni, rájuk helyezni fájdalmadat, mint egy követ … Nincs mód, hogy valami hűvös, villamos huzalt feszíts közéjük és közéd, nincs mód, hogy a részvét útján egészen egyek legyenek veled.”