Egyre népszerűbbek az ún. Bűnvadászok: önkéntes igazságosztók, akik a rendőrséget, jogi érdekérvényesítő csatornákat megkerülve, leginkább a megfélemlítés erejével kívánják fenntartani a törvényes rendet. Népszerűségük válságtünet: azt jelzi, hogy a magyar polgárok jelentős része elveszítette a bizalmát a jogállamban. Csodálkozok ezen? Nem. Sajnos túl gyakran tapasztalja azt az egyszeri polgár, hogy ebben az országban a törvény csak a döbrögit meg a kólát védi. Azt tapasztalja, hogy emberek zavartalanul végezhetnek nyilvánvalóan antiszociális, közösséget bomlasztó tevékenységet, például nyilvánosan drogot árulhatnak, fiatalkorú lányokat futtathatnak, önkényesen lakást foglalhatnak, lophatnak és csalhatnak – de a büntető-igazságszolgáltatás malmai csigalassúan őrölnek (kivéve persze, ha kormánykritikus zenészeknél kell egy gramm fehér port lefoglalni). Szóval én megértem a polgárok frusztrációját. Azokét, akiknek elveszik a nyugdíját, akiknek a gyerekének drogot kínálnak a buszmegállóban, akinek a lakását önkényesen elfoglalják. Tetteket akarnak, nem szép szavakat. Mégis, a megoldás, amit ezek a Bűnvadászok kínálnak, valójában több kárt okoz társadalmi szinten, mint amennyit megelőz. Az egész egy ügyesen összerakott politikai PR-kampány, aminek a célja az, hogy a szélsőjobboldal vitorlájába hajtsa a szelet. Egyoldalú, sematikus képet festenek a társadalomnak bűnről és igazságról, kollektív bűnösséget kiáltanak ki, fekete-fehéren ábrázolják a jó és a gonosz epikus küzdelmét – holott a valóság gyakran ennél sokkal összetettebb és szürkébb. Itt van például ez a legújabb riport a „drogtanyáról”. Valóban borzalmas dolgok történtek ezen a kistelepülésen, valóban vannak itt kiszolgáltatott gyerekek, akik védelmet, gondoskodást érdemelnének. De borzasztó felelőtlenség, hogy ez a csapat kivonul oda, mint valami megváltók, és úgy lépnek fel, hogy ők majd itt megszüntetik a bűnözést és a droghasználatot. Pökkhendi, arrogáns stílusban beszélnek a helyiekkel (különösen a romákkal), miközben fogalmuk sincsen arról, milyen is mélyszegénységben, milyen félelemben, kiszolgáltatottságban élni. „Ezek ilyenek” – süt az egész hozzáállásukról. Meg kell őket félemlíteni, fegyelmezni. Ennek persze tapsol a magyar társadalom jelentős része. Kiáll ez a dúlt keblű nő az utca közepére, és nagy hangon, mint valami kisbíró, kikiabálja, hogy majd ők rendet tesznek, hallják meg a „Lakatosék és Balogék” (bújtatott cigányozás). Vagy amikor elkezdi ölelgetni a gyereket az utcán, hogy majd ők megvédik – tényleg? Aztán hazamennek, mint akik jól végezték dolgukat. Nem. Ez. A. Megoldás. Nem jó üzenet az, hogy az állam amúgy is gyenge, és a polgároknak a saját kezükbe kell venni az igazságszolgáltatást. Nem véletlenül vannak jogszabályok. Nem véletlenül vannak a szociális támogatásnak is komoly etikai szabályai. Nem lehet párhuzamos igazságosztó rendszereket kidolgozni. Nem lehet egész közösségeket megbélyegezni. Ha a rendőrség, a hatóság nem teszi a dolgát, akkor inkább azért kellene akciózni, hogy tegye. De emellett be kéne látni azt is, hogy a rendészet önmagában nem fog tartós változást hozni. Nem lehet félkatonai masírozással, sokkoló videókkal, reprezentatív kivonulásokkal és megfélemlítésekkel helyrehozni évtizedek, évszázadok lemaradottságát, kirekesztettségét, fizikai és lelki nyomorát, tanult tehetetlenségét, ami ezeken a kistelepüléseken uralkodik. És erről szinte soha nem szólnak ezek a videók: a nyomorról. Hogy miként függ össze ez az egész vadkeleti káosz azzal, hogy emberek generációk óta a teljes nihilben nőnek fel. Miközben teljes csődöt mondott jogállam, oktatás, egészségügy, hogy a jóléti államról ne is beszéljek: amit legfeljebb úgy tapasztalnak meg, hogy kijönnek és elveszik a gyereküket. Bagon például jelen van a Bagázs Közhasznú Egyesület, ami immár hosszú évek óta próbál tenni Bag és Dány telepeinek lakóiért. Nem fehér lovon vonulnak be megváltóként. Nagyon gyorsan rájöttek, hogy a romatelepeken tapasztalható problémák – mélyszegénység, oktatási lemaradás, munkanélküliség, egészségügyi ellátáshoz való nehéz hozzáférés – nem egy-egy „rossz döntésből”, hanem komplex, generációk óta fennálló szerkezeti hátrányokból fakadnak. Ezzel jelentősen összefügg a bűnözés, a droghasználat, az emberkereskedelem is. Ezért a Bagázs nem adományosztásba vagy kampányszerű akciókba kezdett, hanem hosszú távú partnerségbe a helyiekkel: a közösséggel együtt találták ki, mire van szükség. Így lehet tartós változást elérni.