Most ünnepek táján gyakran visszhangzik a fejemben az, amit Ram Dass mondott: „Azt hiszed, megvilágosodtál? Menj, tölts el egy hetet a családoddal!” Bár ezt az ünnepi időszakot hajlamosak vagyunk rózsaszín szirupos ködbe csomagolni, valójában a nagycsaládi összejövetelekbe bele vannak kódolva a konfliktus-helyzetek. Ezek többnyire a felszín alatt fortyognak csupán és viszonylag ritkábban robbannak ki és eszkalálódnak nyílt konfliktussá. De előjönnek olyan viselkedés-minták a család tagjai részéről, amelyek újra és újra feszültséget gerjesztenek más családtagokban. A „jaj ne már megint” érzését. A bujtatott szemforgatást. A későbbi, az illető háta mögötti panaszkodást és morgást. Elejtett félmondatok. Bántó, leértékelő szavak, tekintetek. Figyelmetlen gesztusok. Ezek mögött gyakran meglehetősen aszimmetrikus erőviszonyok sejlenek fel, amelyekben nem egyenlő módon és arányban sérülnek emberek. Vannak olyanok, akik képtelenek tiszteletben tartani mások határait – míg vannak olyanok is, akik képtelenek határokat húzni saját maguk köré. Inkább némán tűrnek. Legyintenek. És ehhez gyakran asszisztálnak mások is: „Ő már csak ilyen.” „Ne vedd magadra.” „Inkább beszéljünk másról.” A legtöbb családban ezek kibeszéletlenül maradnak. Nem illik őket felhozni – nem illik velük megzavarni az ünnepi hangulatot. A „családi békét”. A tanult (el)hallgatás kultúrája nagyon mélyen beleivódik egy család szövetébe. Adódik tovább generációról generációra. Lelkeket mérgez, alattomosan, lassan. Alkoholizmusban, krónikus stresszben, testi és lelki népbetegségekben manifesztálódik. Talán érdemes lenne újragondolni, mit is nevezünk „családi békének”. Mert ahol a konfliktusnak nincs legitim tere, ott nem béke születik, hanem csend – és a csend ára szinte mindig láthatatlanul, késleltetve jelentkezik. A kimondatlan feszültségek nem oldódnak fel attól, hogy ünnepi terítőt terítünk rájuk; legfeljebb megtanulnak más csatornákon utat törni maguknak. A valódi béke nem a konfliktus hiánya, hanem annak lehetősége, hogy a különböző igazságok megszólalhassanak anélkül, hogy terméketlen vádaskodásba és vagdalkozásba torkollnának. Azt hiszem, erre lenne szüksége minden családnak, közösségnek és társadalomnak: álságos álegyetertés helyett biztonságos terekre, alkalmakra, ahol a kölcsönös megértés igényével tér nyílhat a termékeny konfliktusok kibontakozásának.