Még mindig makacsul él az a tévhit, hogy elég kellően drámai rémtörténeteket mesélni a fiataloknak a droghasználat kárairól ahhoz, hogy „ne nyúljanak” a drogokhoz. Ezt a tévhitet a legfelső körökből táplálják nap mint nap. És sajnos a média jelentős része is asszisztál ehhez, amikor kritikátlanul átveszi ezeket. A drogbiztos például ezzel a sztorival haknizik a médiában: nyolc kamasz fiú bement a mosdóba, ahol mindenki bevett egy tablettát. Hétnek sikerült a buli, a nyolcadik a helyszínen meghalt. Hogy ennek a sztorinak mi a pontos valóságalapja, háttere, azt nem tudom ellenőrizni. Tegyük fel, hogy valóban megtörtént. Vajon miért nem fogja mégsem ennek a történetnek az elmesélése azt eredményezni, hogy kevesebben fognak ecstasy tablettát fogyasztani? Először is azért, mert pont a célcsoportra – a partizó fiatalokra – fog a legkevésbé hatni ez a fajta rémtörténet. Hiszen teljességgel ellentétes a saját élettapasztalataikkal és pontosan tudják, hogy nem ez a gyakori, tipikus forgatókönyv – hanem az, hogy mind a nyolcan jót buliznak és senki sem hal meg. A hasonló halálesetek statisztikailag extrém ritkák – még annál is ritkábbak, mint hogy valaki egy ültő helyében megiszik annyi szeszt, hogy meghaljon. Egy szélsőséges, ritka tragédia – egy tabletta és azonnali halál – túl könnyen kerül a „velem ez úgysem nem történhet meg” kategóriába. Másodszor, a történet pont a lényeget hallgatja el: azokat a tényezőket, amelyeknek valóban lehetne egészségedukációs szerepe és hatása. Az üzenet azt sugallja, hogy a veszély kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan. Ha pedig nincs kontroll, akkor nincs is mit tanulni belőle. A kutatásokból azonban tudjuk, hogy a legtöbb esetben az ilyen halálesetek mögött nem maga a szer állt, hanem más tényezők. Az ecstasy hatóanyaga, az MDMA nem különösebben toxikus szer, önmagában szinte soha nem okoz halálesetet átlagos fogyasztói dózisban. Ellenben például ismeretlen hatóanyag, szennyezőanyag, keverés alkohollal vagy más szerekkel, kiszáradás, rejtett egészségügyi probléma igen. Kockázatok, amelyek nem szer, hanem illegális piac specifikusak (tehát éppen a tiltásból következnek). És különféle ártalomcsökkentő módszerekkel egyébként csökkenthetők lennének. Harmadszor, az olyan veszélyekkel való riogatás, amelyek nem illeszkednek az érintettek tapasztalataihoz, ráadásul tudományosan is ingatag talajon állnak, azzal a hatással járnak, hogy az információ közlője elveszíti a hitelességét. Ez azért is veszélyes, mert egyébként a partidrogok fogyasztása NEM ártalmatlan. Valóban vannak kockázatai. Viszont ha a hitelesség elveszett, akkor már bezárul a kommunikációs tér az előtt is, hogy a valódi veszélyekről és kockázatokról beszéljünk. Így vész el a lehetőség arra, hogy valódi, használható tudás – például a drogbevizsgálás, a dózis, a keverés kockázata vagy a hidratálás szerepe – eljusson hozzá. Esetleg a függőséggel kapcsolatos kockázatok. És amennyiben már problémás szerhasználó, akkor tudatosítani lehessen benne azt, hogy segítségre van szüksége – és ezt a segítséget hol kaphatja meg. Egy szóval az elrettentő kommunikáció nem egyszerűen eredménytelen, de egyenesen káros: hárítást, tagadást vált ki, megbélyegez és aláássa a drogedukáció hitelességét.