Amikor férfiakról és nőkről, nemi sztereotípiákról írok, mindig jönnek a sértett hím egók. Akik úgy érzik, hogy itt valamiféle fenyegetés éri az ő férfiasságukat. Mintha valamitől meg akarnák őket fosztani. Pedig azt gondolom, hogy meglehetősen törékeny az a férfiasság, ami nem bír ki ennyi kritikát sem. És azt is gondolom, hogy a férfiasságnak nem csak egyféle meghatározása létezik. Amit az Andrew Tate meg Elon Musk féle nárcisztikus macsók képviselnek. És ahol a kemény, agresszív külső egy sérült egó bizonytalanságának a póza, ami nem tud mit kezdeni a saját fájdalmával. A kakaskodó, pöcsméregető maszkulinitáson túl van egy érett, nyugodt férfiasság, ami nem fél szembenézni saját magával. Amit olyan emberek testesítenek meg, mint amilyen Alex Pretti is volt. Aki számára a férfiasság azt jelentette, hogy a testével védte azokat a nőket, akiket az agresszív ICE ügynökök támadtak. Nem attól leszel férfi, hogy az erőfölényeddel visszaélve lenézel, lenyomsz a sárba másokat. A gyengébb mellé állni, kiállni a bully-kkal szemben – ehhez kell igazi tökösség. És ahhoz kell igazi bátorság, hogy szembenézz az árnyékoddal. Nem mindent túlkontrollálni, de vállalni a felelősséget magadért. Tudni gondoskodni magadról és másokról. És ha kell, akkor merni érezni, akár sérülékenynek lenni.