Minek ment oda? Nem azért, mert naiv hülye volt, aki azt hitte, hogy egyetlen ember fizikailag meg tud állítani egy tank-hadosztályt. Hanem azért, mert ezzel együtt, ennek tudatában is úgy érezte, hogy van értelme az ellenállásnak. Nem várt kitüntetést, nem várt sikert. Egyszerűen egy nap felkelt, és úgy érezte, hogy elég volt: nem akar többé hazugságban élni. Nem akar úgy élni, hogy szép lassan maga is részévé válik ennek a nagy hazugságnak. Elege volt abból, hogy mindenki úgy tesz, mintha hinne benne, de közben senki sem várja el, hogy valóban higgyél benne – csak tegyél úgy, mintha hinnél. Rájött, hogy az élet többről szól, mint az egyszerű túlélésről. Van olyan, amikor bár látszólag élsz – de valójában belülről már halott vagy. És van olyan is, amikor vállalod, hogy akár meghalhatsz, de akkor élsz igazán. Ez a létbátorság: félt, de a félelem ellenére is vállalta önmagát, a sorsát, és hogy van értelme, egy abszurd és kaotikus világban is. Hát ezért ment oda.