Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-02-06

Megnéztem Földes Andris filmjét, a 80 dühös újságírót, ami az Index elfoglalásáról és az újságírók küzdelméről szól. Kiváló kordokumentum. Mint történet, nem csak állatorvosi lova annak, hogy a NER milyen alattomosan belezte ki a szabad sajtót Magyarországon. De eközben bemutatja ennek az egész folyamatnak az emberi vetületét is: miként törtek derékbe karrierek, miként mentek tönkre emberi életek, barátságok. Néha megborzongtam a film nézése közben: milyen könnyen tudomásul vesszük, hogy elvesznek tőlünk dolgokat. Mint a béka, amit a fazékban főznek meg, szép lassan. Szinte nem is emlékszünk már, hogy az Index volt a szabad sajtó oszlopa – pedig csupán pár éve darálták be. Az elmúlt 16 év a folyamatos hátrálás időszaka volt a sajtó és a civil társadalom számára egyaránt. A Hatalom egyre tovább tolta a tűréshatárunkat, és mi lépésről lépésre feladtuk a szabadság kis köreit. Ami tegnap még tűrhetetlennek látszott, abba ma már fásultan belenyugszunk. Közben a film mementót állít az ellenállásnak is: hogyan választották egyesek a sunnyogás és megalkuvás helyett a lázadást és közös cselekvést. Méghozzá nem is sikertelenül. Hiszen a lázadó újságírók új projektje, a Telex még ma is köszöni, jól van. Csak éppen sajnos a saját gyermekeit falta fel a forradalom: mintha a Hatalom által befecskendezett méreg még utólag is hatott volna. A zsarnokság, a gyanakvás beleivódott a közösségekbe is. Kicsit szomorkás utóérzést hagyott bennem a film. Hiába, itt K-Európában valahogy nincsenek azért igazán felhőtlen sikertörténetek. És borzasztó frusztráló belegondolni, hogy hány emberi élet, közösség, szakmai műhely, kulturális érték ment a levesbe az elmúlt években, a telhetetlen kisgömböc áldozatává válva. Miért hagytuk ezt? Én úgy vagyok már ezzel az egész NER-el, mint amikor egy kellemetlen, harsány, agresszív utastárssal szorul be az ember egy meleg, levegőtlen vonatkocsiba, ahol az ember már csak abban reménykedik, hogy a közelgő következő állomáson eltakarodik a jó büdös francba… mert már a gondolat is elviselhetetlen, hogy ezt még tovább kelljen tűrni.
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©