Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-02-19

Na ne, már megint egy démonizáló film – sóhajtottam fel, amikor először értesültem a közösségi médián Bozzay Balázs „Cigány drogvadászok” című új dokumentumfilmjéről. Szerencsére kellemesen csalódnom kellett. Tegnap elhívtak az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék Romakép Műhelyének beszélgetésre, ami előtt megnézhettük a filmet. És miután végignéztem, elégedetten kellett megállapítanom, hogy nem egy szokásos felszínes szenzációhajhász riporttal van dolgunk: az alkotók tényleg megpróbáltak mélyebbre ásni és többféle perspektívát bemutatni. A film Salgótarján leginkább magára hagyott, leginkább mélyszegénységben élő romák által lakott körzeteibe kalauzol el minket. Ahol mindennapos a kristály nevű dizájner-drog használóinak és árusainak látványa az utcákon. Elsősorban a helyi romákból alakult hivatalos és nemhivatalos polgárőrségek munkáját vették górcső alá, akik megelégelték a hatóságok tehetetlenségét, és járőr csapatokat alkotva próbálják megelőzni az utcai fogyasztást és árusítást. A filmből azonban lejön az is, hogy ez nem jelenthet tartós megoldást a problémára. Mert a drog csak tünet – aminek a gyökerei lenyúlnak a nyomorig, a kirekesztettségig és a többgenerációs egyéni és kollektív traumákig. A legnagyobb problémát a szélsőséges magárahagyottság jelenti: miközben a kormánysajtó a nyugati no-go zónákkal riogat, valójában nálunk alakultak ki sorra olyan települések, ahová se a mentő, se a rendőr nem igen merészkedik. Nem beszélve bármilyen egyéb egészségügyi vagy szociális programról. Külön tetszett, hogy végre a szerhasználók nem csak biodíszletek a filmben, hanem meg is szólal egy-kettő. És az egyik például cáfolja is a sztereotíp képet a lusta junkie-ról, hiszen elmondja, hogy a fővárosban dolgozik építkezésen, minden nap hajnali 4kor gyűjti be a furgon, és este 9 körül ér vissza. Brutális életforma ez: és ez még ugye elvileg az, amikor valakinek van stabil megélhetése. Akinek ez sincs, annak marad a „lecsövesedés”. És egyébként amit hiányoltam kicsit a filmből, az pont az a része a dolgoknak: a rendszerszintű perspektíva és történet. Hogy miként jutott el Salgótarján idáig. A nagyipar leépülése, a leszakadás, a tanult tehetetlenség, mindez nem egyik napról a másikra keletkezett. Évtizedes hibás politikai döntések és mulasztások vannak a háttérben. Iszonyatosan frusztráló belegondolni, hogy hány és hány gyermek nő ma fel ilyen szélsőségesen deprivált, ingerszegény családi környezetben, magára hagyva szülőktől, államtól. A film végén megszólaltatott idős ember az, aki ezt, ösztönösen is, felismerte, és próbálja felkarolni őket. És kis támogatással mennyi mindent lehetne tenni értük! Egy remek kis szocioriport ez, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, belinkelem!
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©