Széljegyzetek – 2026-02-26
A Józsefvárosi Képviselőtestület ma elfogadta az új kerületi drogstratégiát, aminek a kialakításában én is részt vettem mint a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) szakmai társelnöke. A stratégia négy pillérből áll: megelőzés, kezelés/ellátás, ártalomcsökkentés és kínálatcsökkentés.
Mert a hazai és nemzetközi bizonyítékokra alapozott meggyőződésünk, hogy a lakosság érzékelése szerint romló droghelyzetre nem lehet kizárólag rendészeti válaszokat adni. És a stratégia egyik fő célja, hogy minél többen jussanak be az ellátórendszerbe azok, akiknek valóban szükségük van rá – kapjanak segítséget az érintett családok és hozzátartozók.
Azt gondolom, egy kimondottan progresszív, a civilek bevonásával készült dokumentum született, amire büszkék lehetünk. Ebben nagy szerepe volt Udvarhelyi Tessza alpolgármesternek, Bihari György képviselőnek és Cseh Róza JKEF koordinátornak. Belinkelem a hozzászólásba!
Ha áprilisban változás lesz, reméljük, hamarosan lesz az országnak is nemzeti drogstratégiája – aminek a megalkotását a jelenlegi kormányzat már 6 éve elszabotálja.