Széljegyzetek – 2026-03-04
Drogprevenciós foglalkozás közben hálózta be a tiniket Juhász Péter Pál – derül ki Moskovits Judit új, Babák című dokumentumfilmjéből (belinkelem).
Direkt azokat a tiniket kereste, akik szerhasználók voltak, akiket bántalmaztak, akik labilis családi háttérrel rendelkeztek. Kihasználta a titkaikat, ezeken keresztül váltak zsarolhatóvá. Az egyik lányról például megtudta, hogy füvet szív, és ezt ki is használta.
Juhász példaképei azok az amerikai intézetek (troubled teen industry) voltak, amelyekről már én is írtam ezen az oldalon: amelyekről ma már tudjuk, hogy súlyos és intézményes abúzus melegágyai. Militarista, autoriter nevelési elvei, amelyek a gyerekek egyéniségének megtörésére irányultak, minden korszerű szakmai etikai értéket lábbal tiportak. Fizikai erőszak, megalázás.
Juhász ennek ellenére a Milton Friedman Egyetem gyermek- és ifjúsági addiktológia képzésén taníthatott – ez egy erősen a NER-be ágyazott intézmény. Fenntartó alapítványát Schmidt Mária vezeti, kuratóriumában Deutsch Tamás is benne van.
A doksifilm egyik leginkább rémisztő leleplezése az, hogy ezt az egész „karriert” nem tudta volna befutni anélkül, hogy ne lettek volna a legfelsőbb körökben is támogatói. 2009-ben ugyanis fegyelmi vizsgálat következtében a Bajnai-kormány eltávolította pozíciójából – majd 2010 után az Orbán-kormány rehabilitálta és kinevezte a Szőlő utcai intézet élére.
Igen: a most regnáló „gyermekvédő” kormány kinevezett egy fegyelmivel eltávolított szexuális ragadozót egy javítóintézet élére. És itt még nincs vége.
2015-ben több szakember jelzést küldött, hogy Juhász folytatta ragadozását: a rendőrség azt reagálta, hogy tudnak róla, de nem csináltak semmit. Kösz. 2020-ban újabb szakmai vészjelzés érkezett: a rendőrségi nyomozást ismét elaltatták. Az áldozatokat, a panaszt tevő szakembereket elhallgattaták. És a Szőlő utca ura még évekig folytathatta üzelmeit, lánykereskedő hálózatot hozott létre. És elképesztő luxusban élt, miközben a gyermekvédelemben dolgozók többsége alig tudott megélni a fizetéséből.
Szerintetek elképzelhető, hogy az ilyen ragadozókat kitüntető kormánytisztiveselők ne tudtak volna ezeknek az embereknek a viselt dolgairól? Miközben már évek óta gyűltek ellenük a bizonyítékok és bejelentések? Hát én nem tudom elképzelni. És azt sem, hogy a rendőrség megtagadta volna az érdemi nyomozást, ha erre nem kap utasítást. Felülről.
Azt sejtem, amit jelenleg ebből az egész Szőlő utca botrányból látunk, az a jéghegy csúcsa. Azok még mindig homályban vannak, akik éveken keresztül aktívan támogatták ezeknek a ragadozóknak az előmenetelét a kormányban.
Egy biztos: az áldozatok bátor kiállása, független és minőségi újságírás és riporteri munka nélkül a hasonló disznóságok rejtve maradtak volna. Köszönjük!