Nemrég olvastam, hogy egy édesanya elveszítette a 30 éves lányát alkohol miatt. Gyakorlatilag halálra itta magát: napi szinten vodkázott az elmúlt 10 évben. Ebből és a hasonló borzasztó tragédiákból vajon lesz hír a médiában? Nem. Pedig nem egyedi. Vajon még hány család szenved magára hagyva az alkoholproblémával élő hozzátartozójának állapota, viselkedése, korai halála miatt? Az emberek jóval kevesebbet hallanak, tudnak arról, hogy az alkohol milyen katasztrofális következménnyel van egy csomó család életére – sokkal többet lehet olvasni arról, hogy a kábítószerek milyen tragédiákat okoznak. Pedig az alkohollal nagyságrendekkel több tragédia köthető össze – és nem kizárólag azért, mert többen fogyasztanak alkoholt. Hanem azért is, mert az alkohol a fogyasztók lakosságon belüli arányától eltekintve is, biopszichoszociális következményeinél fogva, az egyik legártalmasabb drog a világon. De mivel a közéletben az alkohol-fogyasztást folyton bagatellizálják vagy éppen népszerűsítik, az illegális szerek szinte csak démonizáló kontextusban kerülnek elő. És ebből egy olyan hamis elképzelés alakul ki az átlagpolgárban, amit az Alkotmánybíróság a hírhedt 2004-es határozatában kimondott: „az alkohollal, nikotinnal és kávéval az európai kultúra »megtanult« együtt élni, minthogy használatuk évszázados múltra tekint vissza. Kezelésük már csak azért sem vonható a kábítószerekkel egy tekintet alá, mert az ezen anyagokról rendelkezésre álló ismereteink alapján – mind az akut, mind a késői hatás tekintetében – használatuk következményei azoktól jelentősen eltérnek … Az alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal járnak.” Na persze. Megtanultunk együtt élni. Vagy inkább együtt halni. Micsoda közhelygyűjtemény – még ma is szégyenletesnek tartom, hogy az alkotmányos jogaink őrének szerepében tetszelgő intézményen egy az empirikus bizonyítékoknak ennyire nyilvánvalóan ellentmondó butaság átmehetett. Pedig ez még jóval a NER előtt volt. Az egész drogpolitikánk ilyen hibás és elavult érveken, könnyen cáfolható közhelyeken alapszik. Valójában mind a tiltott szereknél, mind a legális szereknél a lehető legrosszabb megoldásokat választottuk. Az egyiknél a szemellenzős tiltást, a másiknál az állami támogatást és népszerűsítést. A kettő közötti utakat – az okos és józan szabályozás útjait – ellenben elhanyagoljuk. Ezen kellene változtatni!