Igazából nem az van, hogy nem adnak bele anyait-apait. A rogáni propaganda-gyár üzemei csúcsteljesítményen zakatolnak. Tintahalként okádják ki magukból a sötét gyűlölet és a zsigeri félelem orwelli felhőit, ukránokról, Brüsszelről. A nerfluencerek és a digitális nyaloncok nyelve valósággal izomlázas már a nagy erőlködéstől. A KGB bevetette az AI generálta álhíreit és trollfarmjait. Kiadják az ukázt a polgimestereknek és összebuszoztatják megint a bértüntetőket innen-onnan. Mégis: ennyi izzadtságszagú erőlködés ennyire elég. Avagy nem elég. Mert ez már látványosan nem elég: ezt mutatja az a hatalmas tömeg, ami utcára vonult a rendszer leváltásáért tegnap. Ezt még a propagandisták is elismerik, amikor véletlen bekapcsolva marad a mikrofon. A magyar nép jelentős részének ugyanis olyan szinten van tele a töke, annyira elegük van már abból, hogy totál hülyére vannak véve, hogy nagyrészt önkéntes melóból, alulról felfelé, minimál forrásból, média-ellenszélben is sokkal nagyobb erőt képesek mutatni, mint a csilliárdos propaganda-gépezet és a buszoztatott masírozók passzív tömegei. Mert a számháború közepette (amit egyébként nyilván az ellenzék nyert meg, hazudjon bármit Rási ügynöksége) ne felejtsük el: ami igazán megkülönbözteti a két tömeget, az nem egyszerűen a mennyiség. Hanem a minőség. A tömeget alkotó egyének, közösségek motivációi, tudatossága, jelleme. Hogy az egyiket a csapból is folyó propaganda és a döbrögik pénze vezényelte ki – a másik meg éppen annak ellenére ment ki. Mert ez az irdatlan tömeg itt a képen nem egyszerűen valami párt vagy vezetője iránti rajongást mutat: hanem rendszerváltó dühöt. Ez az igazi jelentősége ennek a tegnapi napnak. Hogy elég lesz-e, ezen az egyenlőtlen pályán, ami nem is lejthetne jobban a Hatalom felé, az meg majd áprilisban eldől.