Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-03-25

Eddig a külföldi barátaimnak mindig azt mondtam, hogy srácok, Magyarország azért még nem Putyin Oroszországa. Itt nem csúsznak meg ablakokban emberek, itt nincsenek titkosszolgálatok által koholt büntetőeljárások, nem jön érted a fekete autó. De ez a helyzet az utóbbi időszakban erősen változik. Hogy a külügyminiszter folyamatosan szivárogtat Putyinnak, azt eddig is sejtettük. Akit az meglepetésként ért, hogy emiatt nyugati titkosszolgálatok lehallgatják, az szerintem vagy sík hülye, vagy annak tetteti magát: teljesen jogosan és indokoltan hallgatnak le egy kémet. Mint ahogy az is tök hülye, aki azt hiszi, hogy szükségük van egy magyar újságíróra, hogy lehallgassák (muhaha). De közben kiderültek még olyan ínyencségek is, hogy az orosz titkosszolgálat komolyan tervezte, hogy Orbán ellen hamiszászlós támadást hajtanak végre népszerűségnövelési célból. Vagy hogy a magyar titkosszolgálatok nem csak a dolgukat végző oknyomozó újságírókat hallgatnak le törvénytelenül, de a legnagyobb ellenzéki párt informatikusai ellen szervezett akciót hajtottak végre, és ennek során legalább egy tucat bűncselekményt valósítottak meg. Vajon van még jogbiztonság egy olyan országban, ahol a titkosszolgálat félrevezeti a rendőrség kiberbűnözés elleni osztályát és hamisan (!) gyermekpornó terjesztésével (!) vádol meg ellenzéki informatikusokat – és ennek az ég világon semmi következménye nincsen? Vajon látod, hogy lázasan bizonygatja a miniszterelnök, hogy kivizsgáltatja az ügyet? A fenéket. Azzal van elfoglalva, hogy a disznóságokat feltáró oknyomozó újságírókat hallgattassa el. Hol van ilyenkor a „zéró-tolerancia”, amit olyan sziklaszilárd következetességgel hajtanak végre, ha klubokat kell bezárni, vagy éppen füvező egyetemistákat kell vegzálni? Ez a Kocsis Máté se drogtesztre rohangáljon, mert én készséggel elhiszem neki, hogy csak pálinkát iszik és egyébként se attól ilyen hülye – hanem alapból. Meg ne ilyen álharcias kijelentéseket tegyen, miszerint „hogy ha igazak a vádak” „Matolcsy Ádám ellen” akkor csukják le – Mátéka, nem Ádám itt a fő bűnös, te is tudod nagyon jól, hanem az édes jó apukája, és rajta keresztül az egész NER pereputty. Szóval drogteszt helyett inkább gerinctesztre lenne itt szükség nagyon sok embernél ‍♂️
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©