Széljegyzetek – 2026-03-25
A mai nap két idézetet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Bár két teljesen különböző embertől származnak, mégis mindkettő ugyanarról szól: hogy a világnézeti különbségeken, politikai aktivitáson, pártválasztási preferenciákon túl vannak itt olyan közös ügyeink, amikben minden jóérzésű magyar embernek azt kell mondania, hogy idáig és ne tovább.
Az egyik Szabó Bencétől, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztály nyomozó osztályának kiemelt nyomozójától származik. Akinél, miután leleplezte a titkosszolgálat által a legerősebb ellenzéki párt lejáratására indított fedett akciót, ma hajnalban házkutatást tartottak (!) és gyanúsítottként (!) hallgatták ki. Őt, aki leleplezte a disznóságot, most „hivatali visszaéléssel” (!) gyanúsítják. Elképesztő.
Ezt mondja a Direkt36 videóinterjújában:
„Egy ideális rendszerben nekem nem kellene itt ülnöm. De mégis itt ülök, úgyhogy úgy tűnik, ez nem egy ideális rendszer. Számomra nem elfogadható az, hogy a törvény előtt nem mindenki egyenlő. Hogy lehet az, hogy embereket, akik egyébként nem feltétlenül követtek el bűncselekményt, begyanúsítunk, és embereket, akik meg ténylegesen elkövettek bűncselekményt, nem is egyet, nem is nyomozzuk le?” (forrás: Direkt36)
A másik idézet Bátonyterenye KDNP-s polgármesterétől, Orosz Istvántól származik. A volt rendőr magát jobboldaliként határozza meg, és azt is elismerte, hogy korábban Orbán Viktorért is rajongott. Ám ez legkésőbb akkor elmúlt, amikor a miniszterelnök kamuügynek nevezte a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos híreket.
„Itt azért nálam elszakadt a cérna,” mondja. „Kamuügy több ember halála Szigetszentmiklóson, ahol ketten haltak meg a robbanásban, két családapa? Kamuügy, hogy vonszolják az országon keresztül ide-oda illegális raktárakba a mérgező anyagokat, a szél pedig fújja a port? Erre mondom, tök mindegy, ki vagy és hova tartozol, vannak alapvető normák. A másik ember tisztelete, meg az, hogy ne legyen több joga Orbán Viktor gyermekének vagy unokájának az élethez meg az egészséghez, mint a mieinknek.” (forrás: HVG).
Én tényleg szeretnék ennél jóval többet értekezni ennél jóval kevésbé kiélezett témákról itt ezen az oldalon. Függőségekről, drogpolitikáról, ártalomcsökkentésről, spiritualitásról és felépülésről. De ez már nem arról szól, hogy jobb- vagy baloldal, liberális vagy konzervatív, vallásos vagy ateista, meleg vagy heteró, füves vagy pálinkás, mákostésztás vagy káposztástésztás – hanem arról, hogy tényleg akarunk-e olyan országban élni, ahol BÁRMIT megtehetnek velünk.