A szegény közösségekben elharapódzó dizájner-drog hullám nem egyszerűen a mélyszegénység és az állami tehetetlenség miatt terjed, hanem azért, mert a NER a drogfüggőséget is felhasznája szavazatvásárlásra – állítja a Szavazat ára című új dokumentumfilm. Ez elég meredek állítás. Mert ugye azt eddig is tudtuk, gyanítottuk, hogy a) a szavazatokat gyakorlatlilag megvásárolja a fidesz a kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő emberek körében és b) a droghasználat és terjesztés ezekben a közösségekben gyakran nyíltan folyik, a komoly hatósági beavatkozás rika. De ez a film, illetve a benne megszólaló emberek, azt állítják, hogy a kettő között tudatos kapcsolat van. A dílereket a helyi potentátok azért hagyják dolgozni, mert fontos szerepet töltenek be a szavazógépezet működtetésében: szállítják a szavazókat az urnákhoz. Nekem ez egyébként nem új információ: hallottam már korábban is szociális munkásoktól, érintettektől. Pletyka szinten. Sajnos bizonyítani, jogi értelemben, ennél jóval nehezebb. De ha ennek csak a fele igaz, vagy ha ez már az érintett településeknek csak a felében igaz – már az is ultragáz. Egyébként vannak olyan, a filmben is szereplő módszerek, amelyeket még ennél is ezerszer aljasabbnak tartok: például amikor a gyermek elvételével fenyegetik meg/büntetik a családot, ha nem szavaz a megfelelő helyre. Igazából ettől a drogszáltól függetlenül is az a legfontosabb, amit már ezen az oldalon is ezerszer megírtam én is: hogy több millió honfitársunkat tudatosan anyagi és szellemi nyomorban, kiszolgáltatottságban tartanak a politikai hatalom megszerzése/megtartása érdekében. Hogy mi ennek a kiszolgáltatottságban tartásnak az eszköze – lefizetés, megfélemlítés, függőség, gyerek stb. – az már másodlagos kérdés. Ennek az eredete egyébként jóval a NER előttre nyúlik vissza, és sajnos önmagában a NER elit bukásával sem érne véget. Mivel érne véget? Azzal, ha nem érne véget a csatornázás, a villany, a betonút a falu végén, ahol a „cigánytelep” kezdődik. Ha szegregáció helyett integráló szemlélet uralkodna az oktatásban, a munkaerőpiacon, az egészségügyi és szociális ellátásban. Ha megreformálnánk a gyermekvédelmet, ha a legszegényebb családok életminőségének javításába komoly pénzt fektetne az állam. Ehhez bizony a többségi társadalomnak is vállalnia kellene, hogy kilépjen a komfortzónájából: hogy a szegénységben ne csak rendészeti kérdést lásson, hogy a romák, a hajléktalanok, a droghasználók ne az eltüntetendő utcai szemét kategóriájában szerepeljenek a szemében. Nem csak a szegényeknek kell megváltozni, kedves honfitársaim, hanem nekünk, mindannyiunknak. Csak úgy lehet közös a felelősségünk, ha közös a szabadságunk, ha közös a jólétünk és biztonságunk is. „Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!”